Szórakozás

Ez az 49 éves özvegy milliókat keres az Instagramon, a lábáról készült fotókkal

Rajongói komoly összegeket fizetnek neki, és elhalmozzák ajándékokkal.

Évente nagyjából 8,5 millió forintnyi összeget keres meg az Instagramnak köszönhetően a 49 éves  Gweneth Lee. Azzal, hogy a lábfejéről készített fotókat oszt meg követőivel – írta a Daily Record.

A kaliforniai San Diegóból származó özvegyasszony a 2008-as gazdasági világválság után részmunkaidőben dominatrixként dolgozott, majd rájött arra, milyen nagy lehetőség van a lábáról készült fotókban, miután nagy sikert arattak Instagram-oldalán.

https://www.instagram.com/p/Bk3Sem_Hp58/?taken-by=gwenethsfeet

A kamaszkora óta modellkedő nő ekkor külön Instagram-oldalt csinált, amin csak a lábfejéről készült fotók láthatóak.

Rajongó, akik között sebészek, bankárok és üzletemberek vannak, pedig odáig vannak érte. Annyira, hogy akár 300 dollárt, azaz nagyjából 80 ezer forintot is hajlandóak fizetni neki csak azért, hogy egy órán át masszírozzák a lábát.

Nyalogatják, és imádnak játszani vele

– mondta el a nő.

Gweneth Lee nem először kerül be a sajtóba. Tavasszal azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy elárulta, több mint száz nős férfi szeretője volt, akik egymás után vitték el luxusutazásokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik