Szórakozás

Nem Bill Cosby az egyetlen híresség, akit börtönbe zártak

Bill Cosby-t 3-tól 10 évig tartó letöltendő börtönbüntetésre ítélték, miután bűnösnek találta a bíróság nemi erőszak miatt. Az amerikai komikus 2004-ben begyógyszerezte és megerőszakolta Andrea Constandot. Bár Cosby-t több mint 60 nő vádolta még szexuális bűncselekménnynel, egyedül Constand ügye jutott el a bíróságig. De nem Cosby az egyetlen híresség, akit börtönbüntetésre ítéltek, és itt most nem az következik, hogy Paris Hiltonnak pár órát el kellett töltenie egy börtön várójában, miután ittasan vezetett, sőt nem is O.J. Simpson sztorija, amit már mindenki ismer.

Martha Stewart

Fotó: Nicholas Hunt/WireImage/Getty Images

Amerika legismertebb háziasszonyát, aki a tévében mutatja meg, miként kell szépen behajtogatni a takarókat a szekrénybe és hogyan kell felfújtat készíteni, 2003-ban fogták perbe bennfentes tőzsdei kereskedés és csalás miatt. 2004-ben végül öt hónap börtönre, majd házi őrizetre ítélték.

Wesley Snipes

Fotó: Dave J Hogan/Getty Images

Nem volt kedve adót fizetni, így 2010-ben adócsalásért került börtönbe Wesley Snipes, méghozzá három évre. Azért kapott ennyit a színész, mert 1999 és 2001 között két éven át egyáltalán nem fizetett adót, aminek összege nagyjából 15 millió dollár volt.

Lauryn Hill

Fotó: Theo Wargo/Getty Images

Az énekesnőt szintén adócsalás miatt ítélték el: 2005 és 2007 között több mint 200 millió forintnyi adóvisszatérítéshez jutott hozzá jogtalanul. Emiatt 2013 júliusában vonult börtönbe, ahonnan négy hónap múlva szabadult.

Tim Allen

Fotó: L. Cohen/WireImage/Getty Images

Az embert, aki a Télapu-filmekben a mikulást alakította, 1978-ban azért tartóztatták le, mert több mint fél kiló kokaint találtak nála. Drogkereskedés miatt végül háromtól hét évig tartó börtönbüntetésre ítélték – 1981 júniusában ment börtönbe, ahonnan két évvel és négy hónappal később szabadult.

Robert Downey Jr.

Fotó: Alberto E. Rodriguez/Getty Images

Az elmúlt évtizedek alatt Robert Downey Jr.-nak sokszor akadtak gondjai a drogokkal, többek közt ezért is hagyta ott őt Sarah Jessica Parker még a 80-as évek végén. Először nyolcévesen, apjával együtt drogozott, amin egy kicsit rajta is maradt – 1997-ben fél évet volt börtönben drogok miatt. 1999-ben újra lecsukták, akkor három évre ítélték, ebből egy évet töltött börtönben.

Mark Wahlberg

Fotó: Christopher Polk/Getty Images

Még mielőtt Marky Mark lett volna belőle, Mark Wahlberg 13 éves korára már kokainfüggő volt, illetve több mint húsz alkalommal volt dolga a rendőrséggel: kövekkel dobált meg afroamerikai gyerekeket, majd kirabolt egy gyógyszertárat, ahol leütött egy idős vietnami férfit, egy másikat pedig fél szemére megvakított. Gyilkossági kísérlet miatt két év börtönbüntetésre ítélték, ám ebből csak 45 napot ült le.

Lil Kim

Fotó: Maury Phillips/Getty Images

A rapper 2006-ban töltött el tíz hónapot a börtönben hamis tanúzásért. A tárgyaláson azt mondta, hogy a lövöldözésbe keveredett barátai nem voltak ott a bűncselekmény helyszínén, majd később a biztonsági felvételek bizonyították, hogy Lil Kim hazudott.

Phil Spector

Fotó: Al Seib-Pool/Getty Images

A Beatles, John Lennon és Tina Turner producere élete végéig börtönbe marad, miután 2009-ben bűnösnek találták Lana Clarkson színésznő megölésében. A 40 éves színésznőt 2003 februárjában találták holtan Phil Spector házában – a vizsgálatok szerint a nő szájában sült el a pisztoly. Eleinte öngyilkosságra gyanakodtak, majd több tanú vallomása alapján – miszerint Spector többször volt erőszakos a barátnőivel, akikre pisztolyt is szegezett – elítélték a producert, aki most 78 éves.

Kiemelt kép: Bill Cosby-t börtönbe szállítják 2018. szeptember 25-én – Fotó: MEGA/Northfoto

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik