Szórakozás

Mac Miller órák óta halott lehetett, mire megtalálták

A TMZ azt írja, Mac Miller már órák óta halott volt, mikor megtalálták holttestét lakása hálószobájában és értesítették a mentőket. A lap úgy tudja, hogy a helyszínre kiérkező rendőrök és mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani, pontosabban azt, hogy a rapper már jóval korábban elhunyt.

Mac Miller – születési nevén Malcolm McCormick 26 évesen, szeptember 7-én, pénteken halt meg, az elsődleges feltételezések szerint drogtúladagolásban. Millernek évek óta drogproblémái voltak, exe, Ariana Grande erre hivatkozva szakított vele idén májusban.

A TMZ információi szerint Mac Miller a halála előtti este bulit tartott lakásán, barátai pedig másnap kora reggelig maradtak. A rapper holttestére még aznap délben találták rá. A rendőröknél egyelőre senki nem jelentkezett, aki látta volna Mac Millert csütörtök este. Egyelőre az sem derült ki, hogy ki hívta ki hozzá a hatóságokat, csak azt tudni, hogy a telefonáló szívroham miatt értesítette a mentőket – valószínűleg nem vette észre, hogy a rapper akkor már halott volt.

Gyertyák Mac Miller egykori otthona előtt – Fotó: Katharine Lotze/Getty Images

A TMZ forrásaira hivatkozva azt írja, a helyszínen a rendőrök kevés mennyiségű fehér port találtak, és arra gyanakodnak, hogy kiérkezésük előtt kitakarították a lakást, hogy eltűntessék a drogokat.

Arról egyelőre nem érkezett hivatalos megerősítés, hogy Mac Miller halálát valóban drogtúladagolás okozta, ez valószínűleg csak hetekkel később derül majd ki.

Kiemelt kép: Scott Legato/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik