Szórakozás

Egészen rémisztő, miket tudnak emberek átvinni a reptéri ellenőrzéseken a gépekre

Azt gondolnánk, nem kerülhet fel semmi veszélyes az utasszállítókra, de ez nagy tévedés. Hiszen még egy élő teknőst sem vesznek észre, a késekről már nem is beszélve.

Idény nyáron is vakációzó emberek milliói ültek fel gépekre abban a biztos tudatban, hogy a szigorú biztonsági ellenőrzéseknek hála senki sem vihet fel magával semmiféle veszélyes tárgyat a fedélzetre. Azonban mindannyian tévedtek, ha biztonságban érezték magukat. Legalábbis ez derül ki a Vice cikkéből, amiben hat utas mesélte el, mi mindent sikerült már átvinniük a biztonsági ellenőrzéseken.

Ott van például a régészként dolgozó Mireia, aki a lapnak elmondta: több kollégájával utazott munka miatt, és már csak a repülőtérre tartva vették észre, hogy kénytelenek lesznek felvinni magukkal táskáikat. Amikben elmondása szerint a következő tárgyak voltak: szikék, fecskendők, oldószerek és többféle kés. A biztonsági ellenőrzésen végül csak a nála talált zsebkést vették el tőle. Minden mást felvihettek magukkal.

kézipoggyász-ellenőrzés (kézipoggyász-ellenőrzés)
Emberi lábbal a poggyászában akart repülőre szállni
Szörnyű meglepetés érte a kínai repülőtéren dolgozó biztonságiakat, amikor a röntgen egy emberi lábat mutatott ki az egyik utas kézipoggyászában.

Marc, aki egy spanyol ifjúsági szervezetnél dolgozott, egy hatalmas kést tudott átvinni az ellenőrzésen, amit kirándulások alkalmával szokott használni. Az elmondása szerint egy bozótvágóra hasonlító eszköz a csomagjában volt, amikor Barcelonában felszállt egy gépre. Az átvilágításon a gép nem mutatta ki, és könnyedén fel tudta vinni magával a fedélzetre. Egy Alejandro nevű férfi pedig öt barátjával tíz darab dobócsillagot vitt magával, gond nélkül.

De nem csak fegyverek, és fegyvernek is használható tárgyak kerülték el a biztonságiak figyelmét. Egy 12 éves fiú például egy élő teknőst tudott úgy felvinni egy Spanyolországból Argentínába tartó utasszállítóra, hogy az senkinek sem tűnt fel.

Ebihalakkal a szájában akart repülőre szállni
A nőt azért állították meg a kantoni repülőtéren, mert folyadékkal teli üveg volt a kézipoggyászában. Meg kellett innia.

Egy Tomás nevű férfi pedig elmondta: rendszeresen drogokkal a zsebében szállt fel gépekre, és mindig megúszta. Egyszer például egy gramm kokainnal, amit egy buliból vitt haza, mert nagymamája arra tanította, hogy ne pazaroljon, és nem akarta kidobni az utazás előtt.

Ezeknél is ijesztőbb azonban Maria esete, aki ugyan semmi illegális, vagy veszélyes dolgot sem vitt fel magával a gépre, de könnyedén megtehette volna. Elmondása szerint késésben volt, amikor egy hatalmas, fekete táskával megérkezett a repülőtérre. Mivel késésben volt, átengedték a biztonsági ellenőrzésen, anélkül, hogy átvizsgálták volna.

Megrémisztett, milyen könnyen fel lehetett menni azzal a hatalmas táskával a gépre, mindenféle ellenőrzés nélkül. Bármi lehetett volna benne

mondta a nő a Vice-nak.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik