Szórakozás

Majomból lett Broadway-producer, de húga így is lenyomta

Ariana Grandét az elmúlt hónapokban már alaposan megismertük, köszönhetően a koncertjén történt terrortámadásnak, majd annak, hogy pasijával elképesztő hirtelenséggel jegyezték el egymást. De létezik rajta kívül egy másik híres Grande is, aki szinte már Ariana Grandénál is előbb volt ismert. Épp ezért itt az ideje megnézni, ki is az a Frankie Grande.

Frankie Grande nevét már akkor lehetett olvasni a lapokban, amikor Ariana Grandét még csak a hardcore Nickelodeon-rajongók ismerték. Mostanra viszont, hogy Ariana Grande a világ egyik legismertebb énekesnője és celebje lett, Frankie Grande létezéséről mintha megfeledkezett volna a világ, pedig legalább olyan érdekes, mint a húga.

Pláne mert legalább olyan jól énekel is:

2007-ben kezdte előadói karrierjét méghozzá azzal, hogy a Dóra, a felfedező című mese élőszereplős roadshowján ő volt a majom. Ugyanebben az évben kapott szerepet a Broadway musical Mamma Mia!-ban, két évvel később pedig már ő volt a producere a Hamletnek, egy szintén Broadway-musicalnek. Aki rá van hülyülve a műfajra, annak sokat mond, hogy Grande tavaly a Kegyetlen játékok musical változatában is szerepelt, vagyis tényleg rendszeresen foglalkoztatott Broadway-sztár, ami azt jelenti, hogy nem csak énekelni, de táncolni is nagyon tud. Emellett rendszeresen lépett fel New Yorkban kabaré-darabokban, de igazán akkor lett híres, mikor beválogatták az amerikai Big Brotherbe, majd később a brit Big Brother celebes kiadásába is.

Jó-jó, ez tök érdekes, de melyik celeb nem szerepelt a Broadwayen, vagy valami reality-ben? Ehhez nem kell nagy tehetség.

Olyan celebből viszont kevés van, akik az egyetemen biológia szakra jártak és azon belül is leginkább rovartant tanultak. Így kevés olyan rovar vagy bogár létezik a világon, amit Frankie Grande ne ismerne fel. Ennek ellenére Instagramján sajnos nem sok bogárral szelfizik.

A kabbalatanítása szerint él, mint ahogy húga is, aki pedig Frankie Grande miatt tért át erre a vallásra. Miután Benedek pápa felszólalt a homoszexualitás ellen és ellenezte a melegjogokat, Ariana Grande otthagyta a római-katolikus vallást, Frankie Grande ugyanis nyíltan meleg. Idén a Gay Times-nak adott interjújában azt mondta, 21 éves volt, amikor tíz évvel fiatalabb húgának coming outolt, amitől előre rettegett, de az énekesnő jól fogadta a dolgot és csak egy kérdése volt – mikor ismerheti meg bátyja pasiját. A coming outról úgy általában két évvel ezelőtt Frankie Grande YouTube-csatornáján beszélt, hogy egy szebb világban ennek nem lenne nemzetközi napja, hisz ha az emberek elfogadóbbak lennének, teljesen felesleges lenne arról beszélni, hogy valaki meleg vagy sem.

Ettől függetlenül a fenti videóban azt is részletezte, hogy ő hogyan coming outolt. Elmondása szerint 18 évesen jött rá, hogy inkább a férfiakhoz vonzódik, de csak 21 évesen mondta el környezetének, amikor úgy döntött, hogy szeretne komoly kapcsolatban élni. Először az egyetemi diákszövetségének mondta el, akik jól fogadták a dolgot és egyáltalán nem éreztették vele, hogy ez probléma lenne, de még azt sem, hogy ez különleges. Ezek után merte elmondani családjának is, akik hasonlóan reagáltak, de Frankie Grande még így is a ritka kivételek egyike, akit soha nem ért atrocitás szexuális irányultsága miatt.

És ha ennyiből nem derült volna ki – Frankie Grande tényleg annyira híres, hogy gyakorlatilag nincs olyan tévéműsor az USA-ban, amiben ne szerepelt volna:

Kiemelt kép: Getty Images/Frazer Harrison

Ajánlott videó

Olvasói sztorik