Szórakozás

Tóth Vera kiakadt a repülőtéren: Elfogyott a türelmem

Tóth Vera a Facebook-oldalán tett közzé egy felháborodott posztot arról, hogy repülőgépe késik, és emiatt komoly átszervezésre kényszerül. Az énekesnő a nápolyi repülőtéren várakozva azt írta, hogy szeretné, ha a légitársaság tisztelné az idejét, és egyszer időben odaérhetne valahova.

Idén, két hónapon belül ez a harmadik eset, hogy órákig várunk. Azt hiszem elég volt, mert egyszer megérti az ember, jó-jó még kétszer is, előfordulhat, mert van ilyen, de ha egy oda-vissza útból mindkettő bullshit, azt már nem engedheti meg magának SENKI! Higgyétek el, nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy kiírjam e ezt most ide, de a mai napon betelt a pohár. Eddig nagyon kedves és megértő voltam és bizonyos helyzetekben az is maradok, de elfogyott a türelmem. Az a baj, hogy nem vagyunk egyensúlyban. Ha ti késtek, akkor annyit mondtok, hogy: sorry, de ha nekem 4 DEKAGRAMMAL nehezebb a bőröndöm az súlyosan sok euro. Ez nem fair… (…) Sajnálom, hogy megint miattatok kell átvariálni a programomat, apám programját, a barátaim programját, sajnálom, hogy miattatok nem tudom a szociális és magán-életemet rendesen megélni, mert miattatok lemaradok értékes pillanatokról és van pár dolog, amit nem lehet megfizetni, ebből egyik az idő. Nincs jogod az időmet elvenni..Senkinek sincs joga hozzá. Tisztelj kicsit! Szedd össze magad

– üzente a cégnek Tóth Vera.

Az elmúlt hetekben egyébként egyre több panasz érkezik a fapados légitársaságokra, a kormány például keményen rászállt a Wizz Airre az otthagyott poggyászok miatt, de a Ryanair sem állt a helyzet magaslatán több esetben a csomagkezelésnél.

Panasz:Szeretném, ha a Wizz Air tisztelné az utasait. Szeretnék egyszer időben odaérni valahova Wizz Airrel,…

Közzétette: Tóth Vera – 2018. augusztus 2., csütörtök

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik