Nagyvilág

Újabb magyar Ryanair-utasok maradtak csomagjaik nélkül

A Blikk egyik olvasója számolt be arról, hogy a hétfői Budapest-Dublin Ryanair-járattal is akadtak problémák, ugyanis amikor az utasok leszálltak Dublinban, a csomagjaik nem voltak sehol. A repülő egyébként 20-30 perc késéssel indult el.

A lap olvasója szerint Dublinban nagyon profin kezelték a helyzetet, azonban Budapesten a rokonaik és barátaik érdeklődésére csak lekezelő válaszokat kaptak az ügyintézőtől. A Budapesten maradt bőröndöket talán szerdán kapják majd meg az utasok.

Szerdán és csütörtökön egyébként 2400 járatból több százat törölnek a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti legénység munkabeszüntetése miatt.

A Ryanair sokáig nem ismerte el a szakszervezeteket, majd a tavaly októberben a személyzet hiánya miatt bejelentett járattörlések óta több országban is megkezdhette tevékenyégét több pilóta- illetve légiutas-kísérő érdekképviselet. Ezzel is magyarázható, hogy a Ryanair az első nagy sztrájkot élheti meg a héten.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Fernando Villar

Ajánlott videó

Olvasói sztorik