Szórakozás

Még az sem biztos, hogy Rékasi Károly a vétlen fél a balesetben

Blonszki Renáta
Blonszki Renáta

újságíró. 2018. 07. 08. 08:43

Korábban a témában:

A színész 2015 nyarán szenvedett motorobalesetet, amikor összeütközött egy autóssal. A nyomozás hosszú ideig zajlott, az ügy csak idén februárban került a bíróság elé. Eredmény viszont azóta se született. Az utolsó tárgyalási nap júniusra volt kitűzve, de Rékasi Károly nem jelent meg, ahogyan az egyik szakértő sem, így szeptemberig elnapolták a tárgyalást.

Budapest, 2015. szeptember 9.
Rékasi Károly és Pikali Gerda, színmûvészek a József Attila Színház évadnyitó sajtótájékoztatója elõtt 2015. szeptember 9-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Rékasi Károly megkérte Pikali Gerda kezét
A színésznő a gyűrűjét is megmutatta.

A színész ügyvédje már fél évvel ezelőtt milliós kártérítésről beszélt, ugyanis biztosak benne, hogy Rékasi volt a vétlen fél, ezzel szemben a valóság az, hogy a bíróság még hozott ítéletet

Még nem történt meg az ügyben a bűnösség megállapítása, addig pedig nem fizet a biztosító senkinek. Vagyis még azt sem állapították meg, hogy ki volt a balesetben a hibás. Június utolsó hetében azt hittük, végre pont kerülhet az ügy végére, de mivel nem jelent meg a bíróságon a berendelt műszaki szakértő, így nem tudtunk érdemben továbblépni, a tárgyalást elnapolták szeptemberre.  Több szakértő, orvos és műszaki is dolgozik az ügyön. Ez csak elsőre volt egy egyszerű helyzet, valójában azonban egy nagyon bonyolult közlekedési balesetről beszélünk. A fe­lelősség megállapítása éppen ezért nem lesz egyszerű, ahogy utána a kártérítés kérdése sem

– részletezte a Borsnak az autós jogi képviselője, dr. Mohácsy Lénárd.

A közvélemény azért is gondolhatta, hogy egyértelműen az autó sofőrjét vonják majd felelősségre, mert a férfi a bíróságon bocsánatot kért Rékasitól. Elmondta, hogy sajnálja, amiért a színész ilyen állapotba került, de hozzátette, továbbra sem érzi úgy, hogy ő hibázott.

Eközben Rékasi a kártérítés összege miatt is aggódhat. Mint ismert, a színész hamarabb ment vissza forgatni a Barátok Közbe, mint kellett volna, amit maga is elismert. Egy alkalommal még mentőt is hívtak hozzá. Ha kiderül, hogy ez közrejátszott sé­rülése súlyosságában, ko­moly összegtől eshet el.

Kiemelt kép: Facebook/Barátok Közt

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2011. október 3.
Ipari alpinisták dolgoznak a Petőfi híd budai hídfőjénél található Zöld Pardon egyik bejáratának bontásán. Az újbudai önkormányzat képviselő-testülete lakossági panaszokra hivatkozva döntött úgy, hogy nem hosszabbítja meg a Zöld Pardon október 31-én lejáró közterület használati szerződését, ezzel 13 éves működés után jelenlegi helyén bezárásra ítélte a szórakozóhelyet. A Zöld Pardonnak október 31-ig kell elhagynia a Goldmann György teret.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.