Szórakozás

A magyar celebek már több mint 100 kilót leadtak a nyárra

A jó idő közeledtével sokan szeretnék formába hozni magukat. Ez az ismert emberekre halmozottan igaz, hiszen a nyári szezonban állandóan színpadon, közönség előtt állnak, vagy nyaralnak és fotózzák őket. Van, akit csak néhány kiló választ el a szerintük tökéletes bikiniformától, mások egy fél ember súlyától megszabadultak az életmódváltás jegyében. Lássuk, kinek hogy sikerült eddig.

Ha nagy fogyásról van szó, Tóth Vera neve biztosan az elsők között merül fel. Igaz, átalakulása már két éve kezdődött egy gyomorműtéttel, mostanra -45 kilónál tart és még mindig dolgozik magán.

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés, Márc 23., 2018, időpont: 5:10 (PDT időzóna szerint)

Emilio a legnehezebb időszakához képest most 60 kilóval könnyebb, így már egy mázsa alatt van a súlya. Idén ebből 10 kiló csúszott le.

Emilio Jellinek (@emilioking13) által megosztott bejegyzés, Jún 2., 2018, időpont: 12:06 (PDT időzóna szerint)

Az X-Faktor negyedk szériájában feltűnt Benji átalakulása is két évvel ezelőtt kezdődött. Az idei fogyással összesen már 30 kilónál jár.

Fotó: Facebook

Horváth Tamás azután határozta el magát, hogy felkérték a Sztárban sztár műsorába. Azóta már A Nagy Duettet is megnyerte, a célkitűzése pedig az volt, hogy a nyári koncertjein félmeztelenül énekelhessen. Ezt pedig már mindenféle szégyenkezés nélkül meg is teheti, hiszen 17 kilót fogyott.

Horváth Tamás (@horvathtomi) által megosztott bejegyzés, Máj 27., 2018, időpont: 11:21 (PDT időzóna szerint)


Szabó Győző két évvel ezelőtt mondott le az alkoholról, mellette pedig sportol is, amennyit tud, mostanra pedig kezd beérni munkája gyümölcse. Erőfeszítéseinek köszönhetően 100 kiló helyett már csak 85-öt mutat alatta a mérleg.

Fotó: Facebook

Nagy Ervin is ledobott egy tizest a közelmúltban. Igaz, ő nem kifejezetten a nyárra gondolt, inkább A Tanár című sorozat főszerepére készült.

RTL Magyarország (@rtlmagyarorszag) által megosztott bejegyzés, Ápr 20., 2018, időpont: 10:56 (PDT időzóna szerint)

Szabó Ádám végre úgy érzi, hogy bármit felvehet, hiszen az edzéseknek köszönhetően 15 kiló ment le róla, miközben izmait is építette. Most már elégedett magával, amivel új barátnője, Tóth Andi is egyetért valószínűleg.

Ádám Szabó (@szaboadamofficial) által megosztott bejegyzés, Febr 14., 2018, időpont: 8:44 (PST időzóna szerint)


A Gáspár család tagjai állandó súlyproblémával küzdenek. Gáspár Bea fogyását pajzsmirigybetegsége is megnehezítette, de az idén összeszedte minden elszántságát és 15 kilót sikerült diétával és mozgással leadnia. A Konyhafőnök zsűrijében már új külsejével debütált.

Közzétette: Bea Konyhája – 2018. március 30.

A fogyással eközben Gáspár Evelin sem állt le. Edzőjével, a Survivorben is szereplő Kocsis Alexandrával most épp fenékre gyúrnak.

@evelingaspar által megosztott bejegyzés, Máj 26., 2018, időpont: 1:00 (PDT időzóna szerint)


Ha már Gáspár, az X-Faktor mentora Gáspár Laci is elég elvakultan emelgeti a súlyokat mostanában. Még a családi nyaralás alatt is az edzőteremben izzasztotta magát. Igaz, az ő átalakulása is egy hosszabb folyamat eredménye, de a leadott kilók száma közelít a 30-hoz.

Gáspár Laci (@gasparlaci) által megosztott bejegyzés, Jún 6., 2018, időpont: 1:04 (PDT időzóna szerint)

Tóth Gabin sok felesleg azért nem volt, de miután lelkileg sikerült rendbe tennie magát, elég hamar lement róla hat kiló, amivel már igazán elégedett.

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés, Ápr 27., 2018, időpont: 3:00 (PDT időzóna szerint)

Singh Viki alig pár hete mutatta meg előtte-utána fotóit. Az énekesnő nagyon büszke magára és arra, hogy sikerült 10 kilót fogynia. Most végre jól érzi magát a bőrében, így egyre több bikinis és fehérneműs kép készül róla.

S i n g h V i k i (@singhvikiofficial) által megosztott bejegyzés, Jún 3., 2018, időpont: 1:02 (PDT időzóna szerint)


Istenes Bencéről is lekerült hat kiló az elmúlt két hónapban. A műsorvezető fogyása azonban inkább kényszerűség volt, mint tudatosság: a Survivor fülöp-szigeteki forgatása és a nem túl jó koszt eredményezte a súlycsökkenését.

Istenes Bence (@benistenes) által megosztott bejegyzés, Máj 15., 2018, időpont: 10:32 (PDT időzóna szerint)


Majka is ráállt a beach body-ra és a kondizásra. Ez számokban -4,5 kilót jelent négy hét leforgása alatt.

Peter Majoros (@majesz187) által megosztott bejegyzés, Jún 11., 2018, időpont: 7:24 (PDT időzóna szerint)

CBA-s Icuka lánya, Danics Dóra tavaly tavasszal váltott vegán étrendre, aminek hatására most 10 kilóval könnyebb.

Danics Dóra (@danicsdorka) által megosztott bejegyzés, Okt 15., 2017, időpont: 3:31 (PDT időzóna szerint)


Ráadásként pedig itt egy rövid lista azokról, akik változatlanul jól néznek ki fürdőruhában.

Regina Dukai (@reginadukai) által megosztott bejegyzés, Jún 8., 2018, időpont: 12:02 (PDT időzóna szerint)

N Á D A I A N I K Ó (@nadai_aniko) által megosztott bejegyzés, Jún 3., 2018, időpont: 4:21 (PDT időzóna szerint)

v i v i e n m á d a i (@vivienmadai) által megosztott bejegyzés, Máj 12., 2018, időpont: 4:08 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik