Szórakozás

Tóth Gabi elmondta, hogyan fogyott le

Tóth Gabi a Facebook-oldalára posztolt magáról egy friss képet, ami mellett hosszan ír arról, hogy már évek óta küzdött a plusz kilókkal.

Sosem voltam elhízva, de talán 8-9 kilót felszedtem magamra az elmúlt években, ami néha zavart, miközben küzdöttem, hogy elfogadjam a változásokat a testemen. A letisztulásom, változásom folyamata, amit tavaly óta láthattok, egy komoly belső munka eredménye. (…) Hogy őszinte legyek, sminket, kiegészítőket, szoros ruhákat sem voltam képes viselni

– írta a nemrég új frizurára váltott Tóth Gabi, aki úgy véli, lelki változások miatt tudott fogyni.

Az elmúlt években ismerkedtem a magánnyal és a magány segítségével magammal. Kemény időszakot éltem meg lelkileg, viszont dalszerzőként kamatoztattam ez a folyamatot. (…) Mostanra sikerült visszanyernem a régi súlyomat és tudom, hogy ezt a lelki síkon történt változásaimnak, tehát magamnak és a tapasztalásaimnak köszönhetem. Sikerült elfogadnom, megszeretnem magam és emiatt a szerelem is rámtalált és a munkámban is a helyemre kerültem. Évek óta erre a harmóniára vágytam!

2015 óta küzdöttem a plusz kilókkal. Sosem voltam elhízva, de talán 8-9 kilót felszedtem magamra az elmúlt években, ami…

Közzétette: Tóth Gabi – 2018. május 31.

(Kiemelt kép: 24.hu / Bielik István)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik