Szórakozás

Feloldották a bűnügyi zárat Galambos Lajos boldogasszonypusztai birtokáról

Közel három év után feloldották Galambos Lajos boldogasszonypusztai ingatlanáról a közműtartozások miatt kiszabott bűnügyi zárat. Az összesen 20 millió forintos – öt különböző fogyasztási helyszínről származó – tartozást időközben kiegyenlítették a fogyasztók, amelyek gazdasági társaságok voltak és amelyek egyikének sem volt hivatalosan a tulajdonosa Lagzi Lajcsi. Ennek alapján pedig indokolatlanná vált a bűnügyi zár.

Kifizették Galambos Lajos százmilliós gáz- és áramszámláját
Három szolgáltatótól vitt igazolást a bírósági tárgyalásra a zenész.

A zenész ennek ellenére örökre megbélyegezve érzi az ingatlant és saját otthonában sem érzi már komfortosan magát. Pedig ahogy mondja, tisztességesen szerezte a birtokot és gondos tulajdonosa volt.

Én nem loptam az ingatlanomat. 30 éve a showbizniszben dolgozok és ezt egy budai ház áráért vásároltam annak idején. Az, hogy ez így felértékelődött és közel egymilliárdos értéket képvisel, annak az is az oka, hogy jó gazdái voltunk

– kezdte a Fókusznak Galambos.

Egyre inkább szeretném bebizonyítani az igazamat, de ez a seb soha nem fog begyógyulni. Az, hogy a közelmúltban egy szirénázó mentőautó jött Boldogasszonypusztára és a kisfiam sápadt fehéren szaladt le, hogy csak nem valami baj van.

A trombitás most azt tervezi, hogy egy másik házat vásárol.

Egy soroksári sváb házat szeretnék megvásárolnni. Ez ki van nézve, tárgyalások folynak. Az öreg napjaimat – ami remélem még sokára lesz – ott tervezem eltölteni.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik