A Nagy Duett 3. adásában a sztárok teljesen lenyűgözték a zsűrit, aki alig győzte osztogatni a 10 pontokat a produkciókra.
A zsűriben ezúttal is Kasza Tibi, Pápai Joci és Nagy Adri ült, aki már nem nagyon tudja tovább rejtegetni terheshasát.
A nyáron unalomig játszott Despacito című dallal nyitotta az estét Takács Nikolasz és Tápai Szabina, aki szintén terhes, múlt héten jelentette be, hogy babát várnak párjával. Veszélyes választás volt a dal, a zsűri szerint Takács Nikolasz mégis ebben a produkcióban volt eddig a legfelszabadultabb.
Gergely Róbert és Megyeri Csilla egy táncdallal próbálták megnyerni a zsűrit és a közönséget, végül Tápaiék mellett kapták a legkevesebb pontot, majd a közönség kiszavazta őket. Pedig Nagy Adri szerint az egyik legsokoldalúbb páros voltak a mezőnyben.
Gönczi Gábor és Erdélyi Tímea a NOX Százszor ölelj még című dalával léptek fel, Kasza Tibinek bejött Gönczi Gábor népies táncmozgása, míg Pápai Joci ámulattal csodálta Erdélyi Tímeát.
Szabó Ádám és Keveházi Krisztina a Black Eyed Peas Let’s Get Is Started dalát adták elő, Liptai Claudia szerint Szabó Ádámon nem látszott, hogy jól érezte volna magát a színpadon. A zsűritől egységesen 10-10 pontokat kaptak, pedig nem dicsérték nagy szavakkal a produkciót.
Kollányi Zsuzsi és Kamarás Iván a Mambo Italiano című dallal robbant be színpadra, a zsűri szerint nagy harmónia volt a páros tagjai közt, de hiányoltákm hogy megmutassák végre őrültebb oldalukat.
Wolf Kati és Fodor Rajmund a Shygys Hello című slágerével állt színpadra, Kasza Tibi szerint a páros tökéletesen kiegészíti egymást, Pápai Joci viszont hozzátette, hogy Fodor Rajmund mindent elkövetett, hogy egy tökéletes hangot se tudjon kiénekelni.
Steppenwolf Born To Be Wild című dalát énekelte el Rippel Feri és Tóth Andi, minkettőjüknek nagyon jól állt ezt a rockos stílus, a zsűrit is meggyőzték, maximális pontot kaptak.
Rózsa György és Csobot Adél a Csárdáskirálynő Rongyos élet című dalát adták elő teljesen lenyűgözve a zsűrit. Rózsa György tehetségét külön kimeleve megemlítették.
Bonnie Tyler Holding Out For A Hero című dalával hengerelte le a zsűrit Horváth Tamás és Balázs Andi. Nagy Adri szerint Andi egy igazi szupernő, aki szívből tud énekel. Pápai Joci pedig bevallotta, hogy Horváth Tomiék az egyik kedvenc párosa a versenyben.
Kiemelt kép: Instagram/ @tv2anagyduett