Dobó Kata sosem szerette magánéletének pillanatait a közösségi oldalakon mutogatni. Kislányáról, a hatéves Szofiról például szinte sosem posztol képeket.
A színésznő most viszont kivételt tett, gyermekéről készült egyik kedvenc fotósorozatát mutatta meg követőinek, a bejegyzéshez pedig azt is leírta, hogy miért nem szereti Instagram-oldalán mutogatni kislányát.
Azt hiszem hivatalosan csak három alkalommal mutattam meg nektek. Nem azért, mintha nem lennék rá mérhetetlenül büszke. Az vagyok, és legszívesebben minden nap megtenném. Mert okos, szép, tehetséges, minden megnyilvánulásában már most igazi nő, egy szeretetbomba. De az legyen majd az ő választása, ha mégis szerepelni akar, nem tehet ugyanis róla, hogy az anyukáját ismerik. Legyen gondtalan gyermek, amíg lehet. Ez minden szülő egyéni döntése, elfogadom azt is, ha valaki másképp látja ezt a helyzetet
– írta a bejegyzéshez a színésznő.
(Kiemelt kép: Instagram)