Balázs Fecó a Sorry magazinnak nyilatkozott az egészségügyi állapotáról, aminek köszönhetően úgy döntött, visszavesz a tempóból.
A megromlott egészségügyi állapotom miatt már nem igazán tudok fellépni a zenekarral, így a valaha volt évi négyszázhatvan fellépésemet jócskán leredukáltam. Jelenleg a május 5-i jubileumi Korál koncertre összpontosítok, ami hatalmas fizikai kihívás számomra, éppen ezért szakember segítségével készülök a fellépésre. A barátaim ajánlásával felkerestem egy gyógytornászt, aki sérült sportolókat kezel. A leleteim alapján felállított nekem egy programot, ami már egy hónapja része a mindennapjaimnak, így csak remélni tudom, hogy hamarosan a „régi” Balázs Fecóként léphetek a színpadra, hisz ahogy Horváth Attila is megírta egy dalunkban: csak az évek múltak el, a többi nem…
– mondta a 67 éves Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, aki ennek ellenére fiatalabbnak érzi magát a koránál.
Nem tagadom, sokszor nem vagyok szinkronban a korommal és húszévesnek érzem magam annak ellenére, hogy évtizedeken keresztül két ember helyett éltem. Az éjszakázásnak, a rendszertelen életnek és a napi két doboz ciginek persze meg lett a következménye. Túlhajtottam magam, amibe szó szerint belebetegedtem. Szívinfarktust kaptam, majd elvégeztek egy bypass-műtétet, aminek segítségével kicserélték az elzárt ereket. Azt gondolom, minden betegség lelki eredetű, én pedig roppant érzékeny embernek vallom magam. Kisgyerekkoromban is sokat voltam kórházban, különböző ízületi és egyéb problémákkal.
(Kiemelt kép: TV2)