Szórakozás

Oszter Sándor mégsem fogadott el korrupciós pénzt

Másfél éve húzódik az az ügy, amelyben befolyással való üzérkedéssel vádolják Oszter Sándort is. A színészre több mint négy és fél év letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész, most újabb feljelmények vannak.

Oszter Sándorra letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész
Négy év hét hónap szabadságvesztést helyeztek kilátásba.

A negyedrendű vádlott labilis lelkiállapotára hivatkozva megváltoztatta a vallomását. Az új történet szerint Oszter valóban csak egy filmes felkérés miatt keveredett az ügybe és csak az azért járó pént vette fel. A férfi azt állítja, hogy két okból tett terhelő vallomást a színészre. Egyrészt mert megharagudott rá, amiért Oszter belenyúlt a forgatókönyvébe, másrészt pedig nevelő célzattal, hogy letegye az alkoholt.

Oszter úrra hamis vallomást tettem. Megváltoztatta a film vizuá­lis koncepcióját, belenyúlt a filmötletembe, le akarta azt nyúlni, ezért megutáltam

– idézi a Bors a negyedrendű vádlottat, aki szerint Oszter 250 ezer forintos napidíjat kapott.

Olyan ittas állapotban kerültek hozzá ezek az összegek, hogy másnapra elfelejtette. Volt, hogy még másnap is a kanapéján hevert a milliós gázsija, én szóltam neki, hogy legalább tegye el. Az emberi mélység romjaiban volt. Nem korrupciós pénzt kapott, hanem a művészi díját. Annyira ittas volt, hogy arra sem emlékezett, megkapta a gázsiját.

Ezzel szemben Oszter Sándor továbbra is állítja, semmilyen pénzt nem kapott.

2-3 hetet forgattam le, de én ezért nem kaptam pénzt, arról számla lenne. Könyvet kellene írni vagy filmet forgatni ebből az egészből. Egyébként nem érdekel az új vallomás, tartom magam ahhoz, amit eddig mondtam. Másfél éve fogalmam sincs, hogy mit keresek itt, én csupán egy filmben szerepeltem és kész

– mondta a színész már a Blikknek.

Kiemelt kép: MTVA/Zih Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik