Szórakozás

Kiderült, mivel ölhették meg VV Fannit

VV-Fanni(650x433).jpg (vv fanni, )
VV-Fanni(650x433).jpg (vv fanni, )

A novemberben eltűnt valóságshow szereplő holttestét továbbra sem találja a rendőrség, de egyre több részletre derül fény a gyilkossággal kapcsolatban.

A VV Fanni megölésével gyanúsított B. László, aki csak bűnrészességet vallott be, továbbra is előzetes letartóztatásban ül. A férfi bérautójában azonban egy véres kötelet találtak, amin megtalálták Novozánszki Fanni vérét, további a gyanúsított és egy másik férfi DNS-ét.

Negyven darab sejt kell egy DNS kimutatásához, ami meg is van, és már azt is tudjuk, hogy a harmadik, ismeretlen DNS, egy férfié, aki nem került még a törvénnyel összeütközésbe. De vérnyomról a kötélen csak Fanni esetében beszélhetünk, a másik két DNS-t bőrhámból vagy izzadságnyomból nyerték

– mondta a Borsnak a Novozánszki család ügyvédje, dr. Lichy József.

VV Fanni anyja: Az az érzésem, hogy a lányom halálához több embernek is köze van
Egy állítólagos barátnőt is kikérdeznek a rendőrök.

A gyilkosságban tehát további személyek is felmerültek. B. László ügyvédjét – egyben nagybátyját – már korábban felmentették munkája alól, hiszen a továbbiakban a bíróság őt is tanúként hallgatja ki, de VV Fanni állítólagos barátnője is képbe került, mint felbújtó. Kiderült, hogy B. Erika és az előzetesben ülő B. László jól ismerték egymást, sőt a férfi a Fanni eltűnése utáni napokban a zaklatott idegállapotban lévő Erikának igyekezett segíteni, és ügyvédi segítséget kérni.

Kiemelt kép: RTL2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik