Szórakozás

Kulcsár Edina párja elbénázta a lánykérést

Kulcsár Edina és párja két hete jelentették be, hogy babát várnak, egy hétre rá pedig a lánykérés is megtörtént. Utóbbiról a Mokka stúdiójában meséltek részletesen.

Egy dolgot tartottam fontosnak, hogy azok az emberek, akiknek nagyon sokat köszönhetünk, azok jelen legyenek. Mindenféle extrém helyzetet és ilyen, meg olyan szép dolgokat, ami a  külvilágnak szól elengedtem. Elvittem a kis csajaimat ebédelni a születésnapomra

– kezdte Csuti, aki saját születésnapján vitte el az egész családot egy étterembe. A leves után aztán belekezdett monológjába, aminek a végén megkérte szerelme kezét, de az izgalma kissé megzavarta a romantikát.

Remegő kézzel, hanggal adtam elő. Levertem a villát, a kanalat. Amikor el akartam kezdeni mondani, akkor megjelent egy bohóc az étteremben, aki a gyerekekkel kezdett foglalkozni.

Ráadásul, Kulcsár Edina már számított a nagy kérdésre.

Mindig lebukik. Én már láttam, hogy valakitől kérdezte, hogy hanyas a gyűrűméretem meg hasonlók, de én ezt már egyébként is tudtam. Már tavaly is mondogatta, hogy ő ezt szeretné, tervezi, tehát babától függetlenül is megtörtént volna. Csak arra nem számítottam, hogy ez az ő szülinapján lesz, úgy, hogy ott van a család.


Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik