Szórakozás

6 kilót fogyott Zalatnay Sarolta

Zalatnay Sarolta hosszú és borús korszakot tudhat maga mögött, az énekesnőnek ugyanis több mint tíz év után sikerült feldolgoznia azt a két esztendőt, amit a külvilágtól teljesen elzárva kellett töltenie. Akkoriban sok álmatlan éjszakát okozott neki, hogyan tudná folytatni a karrierjét, de ennek napjainkban már a nyomát sem érezni. Sok koncertje van, és mivel nem híve a playback előadásoknak, van, hogy több órát végigénekel.

Nem kell csodát tennie az embernek ahhoz, hogy bírja, csak folyamatosan tréningben kell lenni, mint a sportolóknak. Tudatosítani kell magunkban, hogy mit tudunk, és ezt úgy kell visszaadnunk a közönségnek, hogy az szívből jöjjön

– magyarázta a Star magazinnak énekesnő, aki emellett az egészségére is odafigyel.

Folyamatosan fogyózom, az utóbbi időben is lement rólam hat kiló. Ezt nagyon megérzem, mert így sokkal könnyebben énekelek. Mindennap negyven percet szobabiciklizem, és kicsit kocogok is. Sok folyadékot fogyasztok, és gyömbérteát iszom. Van egy-két saját gyakorlatom is abból az időből, amikor nem nagyon járhattam el tornaórákra, így magamnak kellett megoldanom. Azok a gyakorlatok még mindig nagyon jól működnek.

(Kiemelt kép: MTVA/Zih Zsolt)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik