Szórakozás

Tudtad, hogy ez a dal Zoltán Erikáról szól?

Az egykori Prognózis zenekar frontembere, Vörös István hamarosan életműkoncertet ad, ennek kapcsán árult el a Blikknek egy olyan dolgot, amit eddig senki sem tudott.

Zoltán Erikának is köszönhető, hogy dalszerző lett belőlem, hiszen az első szerzeményemben az a fájdalom is tetten érhető, ahogy a mi kis szerelmünk véget ért. A dal azon sora, hogy „a kocka fordul, de nincsen rajta jel”, konkrétan Erika nyakláncát idézi, mert ez nagyon megmaradt bennem

– árulta el az 1982-ben megjelent Nyári éjszakák című dalról Vörös, aki a kapcsolatról is mesélt.

Látásból ismertem Erikát, és megörültem, amikor a szólfézs­órán megláttam, mert nagyon tetszett nekem. Hamarosan együtt jártunk oda, és közben összeboronálódtunk. Csodálatos volt, de csak néhány hónapig tartott a kapcsolat, mert megkaptam a katonasági behívómat. Ez akkoriban sok szerelemnek véget vetett.

Zoltan-Erika(430x286)(1).jpg (Zoltán Erika)
16 évesen akart anyuka lenni Zoltán Erika
Csak az édesanyja határozottságán múlt, hogy nem ment férjhez tizenhat évesen.

Minderről Zoltán Erika csak most, több mint 35 év elteltével értesült.

Ez valóban kellemes meglepetés. Már jönnek is vissza az emlékek. Csupa jó dolog. Számomra ez egy fiatalkori románc volt Pistivel, hiszen akkor még alig múltam 15, de én már akkor is romantikus lány voltam. Emlékszem, mindketten jártunk Szendrő Mami hangképző óráira, és mindig úgy intéztük, hogy azonos napokon látogassunk oda, így találkozhassunk. Most rögtön meg is hallgatom ezt a dalt.

Kiemelt kép: RTL Klub/Story Extra

Ajánlott videó

Olvasói sztorik