Nincs gondja az önbizalmával, szépnek tartja magát, és környezetétől is általában pozitív visszajelzéseket kap. Sosem volt számára egyszerű az ismerkedés, de lehetetlen sem: több kapcsolata volt már, jelenlegi párjával, Martinnal nagyon boldogok. Sokat foglalkozik azzal, hogy igényes legyen a megjelenése, minden videójában profi sminkben láthatjuk.
Évi nem kertel, ha a súlyáról van szó, nem nevezi magát molettnek, testesnek, nem használja az ilyenkor szokásos eufemizmusokat. YouTube-csatornáján egy külön sorozatot indított Digidagi címen — a videókban olyan, a kövér embereket érintő mindennapi problémákról beszél nyíltan és köntörfalazás nélkül, mint a társkeresés, az előítéletek kezelése, az ápoltság és az étkezés.
Nemrég úgy döntött, hogy bár teljesen elfogadja magát kövér lányként, szeretne megszabadulni a felesleg egy részétől, mert ha így folytatja, az az egészsége rovására megy majd. Szeretne teljes értékű életet élni, gyerekeket szülni, játszani, kirándulni velük, és nem akarja, hogy a testsúlya bármiben korlátozza majd.
Szerencsés helyzetben van, Németországban a társadalombiztosítás keretein belül lehetőséget kapott, hogy egy klinikán kezeltesse magát hat héten keresztül, ahol egyéni terápián, csoportos foglalkozásokon, különféle edzéseken vehetett részt, és igyekeztek neki másfél hónap alatt átadni, amit a „normális” táplálkozásról tudni lehet. A klinikán mindent ehetett, cukrot és fehér lisztet is, de csak mértékkel, kis adagokban. Ha ezt a módszert betartja, és sosem eszi magát túl, lassan és fokozatosan leadhatja a kívánt felesleget.
Évi videóiból az is kiderült, hogy egy lelki probléma okozza az étkezési zavart, ami miatt gyerekkora óta túlsúlyos. A klinikán ezen a vonalon indultak el: a helyes táplálkozás és rendszeres mozgás mellett elengedhetetlen, hogy az étkezési zavar eredetét is feltárják. Minden héten posztolt egy videót a klinikán töltött mindennapokról, de kíváncsiak voltunk, hogy összességében milyen eredményt ért el a hat hét alatt, és hogy látja most a gyógyulását. Erről kérdeztük Évit, aki életében először beszélt nyilvánosan az említett súlyos lelki problémáról is.
A videóidban sokszor mondtad, hogy csak a klinikán tisztult le benned, hogy étkezési zavarral küzdesz, addig nem volt semmiféle betegségtudatod, illetve egy darabig a túlsúlyodat sem tartottad problémának. Mikor és minek a hatására változott ez meg, mikor gondoltál rá először, hogy tenni szeretnél valamit a kövérség ellen?
Szerintem sokan nem foglalkoznak a túlsúllyal mindaddig, amíg nem érzik ennek a negatív hatásait. Engem is akkor kezdett el igazán zavarni, amikor tudatosult bennem, hogy a hát- és derékfájásomnak, a fájdalomnak a lábaimban, amit nap végére érzek, köze van a kövérségemhez. Nagyjából másfél éve volt egy lumbágóm, ami után két hétig szinte alig bírtam felkelni, ez tette fel nálam az i-re a pontot. Előtte is voltak próbálkozásaim a fogyást illetően, viszont ez volt az az élmény, ami annyira megrémített, hogy tényleg elhatároztam, ennek véget akarok vetni.
A legtöbb embernek kihívás az életben az, hogy teljes mértékben elfogadja és szeresse saját magát. Neked gyerekkorodtól kezdve adott volt a magad iránti szeretet, vagy dolgoztál ezen?
Tinédzserkoromban nekem is voltak problémáim magammal, viszont megtanultam, hogy ha én nem becsülöm és értékelem saját magam, akkor ezt mástól sem várhatom el. Vannak periódusok az életemben, amikor a lelki békém meggyengül, és akkor nekem is dolgoznom kell azon, hogy újra helyreálljon az egyensúly. Ilyenkor igyekszem külső szemszögből megvizsgálni magam, mert hajlamos vagyok túl szigorú lenni önmagamhoz. Ez sokszor segít tisztán látni.
Nyíltan beszélsz a túlsúlyos embereket érintő hétköznapi problémákról, miközben általában az emberek hajlamosak szépíteni és túludvariaskodni mindent. Ez természetesen jön belőled vagy tudatos döntés, esetleg van valamiféle úttörő szándékod vele?
Valahol a három ötvözete. Mindenkit azzal lehet a legjobban megbántani, amiről ő is tudja, hogy igaz, de ezt nem szívesen ismeri be saját magának sem. Ha én nyíltan tudok a kövérségről beszélni, akkor azzal egyrészt őszinte vagyok saját magamhoz, és nem dugom homokba a fejemet, másrészt pedig másoknak is kevesebb támadási felületet adok.
Viszont megtartom a határt ezzel, és nem fogom gyalázni önmagamat csak azért, hogy mások viccesnek tartsanak és elfogadjanak mint a kövér, de vicces lányt. Illetve úgy gondolom, hogy tabunak kikiáltott témákról igenis kell beszélni, legyen szó akár kövérségről, szexuális irányultságról, mentális betegségről, mert sokan vannak, akik csendben szenvednek, mivel ők is érintettek, de nem mernek megnyílni mások előtt. Szeretném, ha ezek az emberek tudnák, hogy nincsenek egyedül, és nem kell elbújniuk vagy szégyellniük magukat.
Volt egy videód az előítéletekről, és a bántóra sikerült kommentekről is szót ejtettél. Úgy látom, hogy hatalmas türelemmel és elfogadással kezeled a negatív kommentek íróit, miközben te nem mindig kapod tőlük vissza ugyanezt. Erre honnan van erőd?
Vannak napjaim, amikor egy-egy beszólástól vagy negatív hangvételű kommenttől én is szomorú vagy éppen dühös leszek, viszont az esetek túlnyomó részében van annyi hitem saját magamban, hogy ne mások véleménye alapján ítéljem meg önmagam. Pont pár napja volt a legutóbbi élményem ezzel kapcsolatban: kora reggel a buszmegállóban vártam munkába menet, amikor egy felnőtt férfi elhaladt tőlem nagyjából 15 méterre és hangosan azt mondta, hogy egy kövér disznó vagyok, majd a földre köpött, hogy ezzel is nyomatékosítsa a véleményét. A legelső, amire gondoltam, hogy mennyire szomorú és problémákkal teli lehet az élete, ha ez őt boldoggá tette, és ezáltal lett egy jó vagy jobb napja, hogy na ő most megmondta valakinek a tutit.
Mennyire játszott központi szerepet az életedben a túlsúly a klinika előtt?
A túlsúlyra mindig is úgy gondoltam, hogy ez valahol hozzám tartozik. Gyerekkorom óta kövér vagyok, ezzel nőttem fel és fogadtam el magam, ezért nem is igazán foglalkoztam vele. Egy idő után sejtettem, hogy nem egészséges a kapcsolatom az evéssel, és sokat gondolkoztam rajta, mi állhat ennek a háttéreben, mit tehetek ellene, viszont a mindennapjaimra ennek nem volt hatása.
Mondtad, hogy a klinikán arra szoktattak rá, hogy „normális adagokat” egyél. Mit és mennyit ettél előtte? A „Mi van a hűtőmben” videóid alapján többnyire egészségesen étkeztél, kiderült, hogy akkor miért nem tudtál lefogyni?
Alapvetően szeretem az egészségesnek kikiáltott dolgokat, szívesen eszem salátát, halat, sovány húsokat, teljes kiőrlésű kenyeret, viszont szívesen „jutalmaztam” is magam ezzel-azzal. Vagy egy csokival, mert éppen rossz kedvem volt – és akkor már nem álltam meg 2-3 kockánál, hanem megettem egy táblával is –, vagy egy kanál tejföllel főzés közben, mert a bennem levő feszültséget akartam ezzel elnyomni. Ezek az „apróságok” nagyon sok fölöslegesen bevitt energiát jelentenek.
Az adagok, amiket korábban ettem, nem voltak óriásiak, de valamennyivel mindig többet ettem, mint egy normális porció. A legelső pszichoterapeuta, akinél voltam, mondta, hogy
A klinikán sokat tanultam arról, mennyire fontos a rendszeresség is, ezért eszem most például naponta ötször-hatszor, illetve van egy táblázatom, amiben szerepel, hogy szárazon lemérve hány gramm tészta, rizs, burgonya és így tovább számít normális adagnak, és azóta ennek segítségével főzök. Tartósan lefogyni azért nem tudtam, mert nem kezeltem az étkezési zavaromat.
A klinikán volt olyan, hogy éheztél és szenvedés volt, hogy mit, mennyit és milyen gyakorisággal ehetsz, vagy éppen hogy megkönnyítette az életed a rendszer?
A kúra elején szinte folyamatosan az evésre gondoltam, mint ahogy előtte a mindennapjaimban: mikor és mit fogok legközelebb enni, mit fogok főzni. Illetve a telítettségérzetet is elvesztettem az évek alatt, és a klinikán eltöltött első két hétben egy-egy főétkezés után is azt hittem, hogy még éhes vagyok. Viszont ez az éhség a fejemben létezik csak.Ezt a fejemben lévő hang évekig elnyomta. Mihelyt átéltem az első sikerélményeimet, megkönnyítette az utamat a klinika által képviselt irányelv. Az itt tanultakhoz igyekszem tartani magam azóta is, habár itthon az ottanival ellentétben édesítőt teszek a teámba cukor helyett, de ezt már évek óta így csinálom, illetve a fehér lisztet sem tartom ellenségnek, szoktam sütni belőle, de kenyérből és zsemléből inkább a teljes kiőrlésűt választom. Sokan ajánlottak nekem mindenféle diétát, illetve sok étkezéssel kapcsolatos tanácsot kaptam, viszont a legfontosabb számomra egyelőre, hogy normalizálódjon az evéshez és ételhez való viszonyom. Utána, ha van rá igényem, akkor orientálhatom magam mindenféle irányba.
Tudod valamilyen lelki változáshoz kapcsolni a jóllakottság érzésének elvesztését?
Erre sajnos nem tudom pontosan a választ, mert gyerekként kezdtem az evésbe menekülni, ezért nem is emlékszem rá, hogy mikor veszítettem el a jóllakottság érzését.
Beszéltél arról is, hogy nem emlékszel az életedből arra az időszakra, amikor vékony voltál kisgyerekként, mivel már általános iskolában volt rajtad felesleg, és emiatt nem is tudod magad elképzelni átlagos testalkattal. Egyes pszichológusok szerint a fejünkben magunkról élő testkép befolyásol mindent, és ez okozza azt is, ha valaki nem tud lefogyni. Beszéltetek erről a képről a terapeutáddal? Hogyan lehet átírni ezt a képet?
Ezt én is így gondolom, bár terapeutával nem beszéltem még erről. Talán egy éve volt, hogy álmomban láttam magam átlagos testalkattal, és ez a kép a fejembe vésődött azóta, sokszor tudatosan hívom elő, hogy ezzel is realizáljam a célomat. Előtte tényleg még csak elképzelni se tudtam magam nem kövéren, mert mindig is ezt a képet láttam a tükörben visszaköszönni, és a fejemben is ez a kép élt saját magamról.
Sikerült kideríteni, hogy milyen lelki problémák indították be a hízást és vezettek idáig?
Igen, a kúrám során a terapeutám felállította a diagnózisomat, és addig beszélgettünk erről, amíg ez számomra is világossá vált, és el tudtam fogadni azt. Erről még sosem beszéltem, egyrészt mert teljesen leblokkolok, ha ez a téma szóba kerül, másrészt pedig hosszú évekig igyekeztem tudomást se venni róla, és minden ezzel kapcsolatos emlékemet elfojtani. Gyerekkoromban fizikai bántalmazás áldozata voltam, és az ezáltal átélt traumák poszttraumás stressz zavar kialakulásához vezettek, amire az étkezési zavarban, esetemben túlevésben találtam levezetési opciót.
Korábban félbeszakadt a terápiád, ennek mi volt az oka?
Németországban élek, és a betegbiztosítómmal adódott problémám, az ötödik kezelés után leadott hosszabbítási kérelmemet már nem hagyták jóvá. Az itteni árak mellett nem tudom finanszírozni a magánterapeutát, így félbemaradt a kezelés.
Tudod folytatni az elkezdett egyéni terápiát a klinika után is? Milyen módszerrel dolgoztok, és milyen eredményeket vársz tőle?
A klinikai terápia arra volt jó, hogy feltártuk az étkezési zavar hátterében fennálló okokat, de ezt az ottani szakemberrel nem tudom folytatni. Jelenleg épp azon vagyok, hogy találjak egy terapeutát, akivel együtt tudok dolgozni és megoldani a problémáimat, viszont ez sajnos nem túl egyszerű, az itteni bürokrácia hálójában a kérelmem leadása és elbírálása között hónapok is eltelhetnek.
Viszont a klinikán akkora löketet kaptam, hogy bízom benne, azzal át tudom vészelni ezt az időt, és minden lehetőséget körbe fogok járni, ami hozzájárul ahhoz, hogy megfelelő segítséget kapjak. Olyan terapeutát keresek, aki traumában és étkezési zavarban is szakértő, és azt várom a kezeléstől, hogy idővel sikerül majd feldolgoznom a múltban átélt sérelmeimet, és ez segít az étkezési zavar leküzdésében is.
Azt mondtad, elsősorban egészségügyi okok miatt szeretnél lefogyni, a külsőddel elégedett vagy. Milyen célt tűztél ki most?
Ennek a leírása kicsit nehéz, hiszen az álmomban látott énképem lebeg a szemem előtt, amit szeretnék elérni. Említettem már ezt a képet, és akkor az átlagos jelzővel illettem a testalkatomat, viszont kinek mi számít átlagosnak?
Mit gondolsz, mi minden változik meg az életedben, ha ezt sikerül elérned?
A fizikai korlátoltságot mindenképpen szeretném elhagyni, nem akarok levegőért kapkodni egy kis lépcsőzés vagy bármilyen enyhébb fizikai aktivitás után. Szeretném, ha csak egy ülőhelyet foglalnék el a buszon, vagy a repülőn, ezáltal többet utaznék, élményeket élhetnék át, akár egy vidámparkban, ahol a mostani testemmel nem is ülhetek fel mindenre. Bízom benne, hogy a lehetőségekre nyílt kapu engem is nyitottabbá tesz majd.
Kiemelt kép: Kruchió Évi
