Szórakozás

Inkább aludt a fagyos utcán, de nem hagyta magára kutyáját egy hajléktalan

Az amerikai férfi története annyira meghatotta az embereket, adományoknak köszönhetően már lakása és állása is lett.

Max kis kölyökkutya volt, amikor Julian Terrance fél éve rátalált Detroit egyik utcáján. A fiát, állását ás lakását is elveszítő, hajléktalan férfi nem tudta magára hagyni. „Neki sem volt senkije, és nekem sem” – mondta el a férfi a Fox 2 televízió híradójának. „Azóta is együtt vagyunk, és azóta szeretem” – tette hozzá.

A férfi elmondta: az eb sokat segítet neki abban, hogy feldolgozza a gyászt, amit fia halála jelentett, és mindent hajlandó megtenni érte.

Terrance még akkor sem hagyta magára szeretett kutyáját, amikor igazán hidegre fordult az idő az Egyesült Államok északi részén, a kanadai határnál található városban. Amikor egy rokona felajánlotta neki, hogy náluk meghúzhatja magát, a férfi inkább az utcát választotta, mert Maxet nem vihette volna magával.

A férfi sorsa egy állatvédő alapítványnak köszönhetően fordult jobbra. A 313 K9 and Kitty Rescue nevű szervezet egyik munkatársa látta meg a férfit, ahogy az utcán sétál a kutyájával, és odament hozzájuk. Amikor megismerték történetüket, az állatmentők felajánlották, hogy ideiglenes befogadóként magukhoz veszik Maxet, hogy Terrance könnyebben tudjon állást és lakást szerezni.

Miután történetük híre terjedni kezdett, a 313 K9 and Kitty Rescue olyan sok adományt kapott, hogy két hónapra ki tudtak bérelni egy kutyabarát lakást Terrance számára, amit még be is tudtak bútorozni. Emellett a férfi állásajánlatot is kapott. A férfi február elsején költözhet be lakásába, ahol végre jó melegben is együtt lehet legjobb barátjával, Maxszel.

(Kiemelt fénykép: Julian Terrance és Max. Fotó: Fox2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik