Szórakozás

Bűnözők, akik a börtönt is vállalták, hogy rácsok mögé juttassanak egy pedofilt

Betörők, rablók és tolvajok, akik betörtek, raboltak és loptak, de ezt mégis megbocsájtjuk nekik. Mert áldozataik még rosszabbak voltak.

A bűnözői ranglétra alján találjuk a gyerekmolesztáló pedofilokat. Akiket nem csak a törvénytisztelő emberek tartanak a társadalom szemetének, hanem törvénytisztelő embereken élősködő bűnözők is. Jól mutatják ezt azok a rablók, betörők és tolvajok, akik önként jelentkeztek a rendőrségen, miután megtudták, hogy egy pedofilt raboltak ki, vagy loptak meg. És még azt is vállalták, hogy letartóztatják őket, és börtönbe kerülhetnek,

mert van egy határ, amit még ők sem lépnek át.

A Jó Tolvaj

A spanyolországi Jaén város rendőrei 2013 decemberében furcsa telefont kaptak. A nyilvános fülkéből érkezett hívás egy autóhoz irányította őket, ami alatt egy barna boríték lapult. Benne három videokazetta, valamint egy cetli, amin egy cím szerepelt.

Kötelességemnek éreztem, hogy átadjam ezeket, hogy végezhessék a munkájukat, és egy életre rács mögé dugják ezt a szemetet

– állt a cetlin.

Mint kiderült, a felvételeken egy helyi fociedző gyerekmolesztálásait lehetett látni, amiket rejtett kamerával vett fel. A rendőrök le is tartoztatták a meg nem nevezett 64 éves férfit, aki kilenc nappal korábban jelentette be a rendőrségen, hogy betörtek hozzá, és több mindent elloptak tőle. A kamerájáról és a kazettákról akkor nem tett említést. A férfi 2015-ben kezdte meg 3 és fél évig tartó börtönbüntetését.

A spanyol sajtóban csak Jó Tolvaj néven ismertté vált férfi, akit több más bűncselekmény elkövetése miatt is kerestek a rendőrök, végül ügyvédje tanácsára 2014 januárjában feladta magát a rendőrségen. A pedofilt lebuktató Pedro JDA büntetését 2014 novemberében jelentősen csökkentették, mindössze fél évig tartó börtönbüntetésre ítélték.

Pedro JDA, a Jó Tolvaj. Fotó:Canal Sur Jaén

De végül mégsem kellett börtönbe vonulnia: büntetését ugyanis közmunkával tölthette le köszönhetően annak, hogy segített elfogni egy gyerekmolesztálót. Hasonlóan kegyesen jártak el a hatóságok egy ausztrál tolvajjal szemben is, aki lopott mobillal ment be a rendőrségre, mert azon gyerekpornót talált.

Ballarat becsületes tolvaja

Jót cselekedett.

Igazán ritka, hogy egy bíró ilyen dicséretben részesít egy lopás miatt elé kerülő vádlottat. De pontosan ezt tette 2012-ben egy ausztrál bírónő, amikor ítéletet hozott egy tolvaj ellen, aki mobiltelefonokat és egy pénztárcát lopott egy bolt előtt álló autóból. A férfi ugyanis amint meglátta, mi van az egyik telefonon, azonnal a legközelebbi rendőrőrsre ment, és feladta magát. A mobilon gyerekpornó volt.

A tárgyaláson az ügyész elmondta, hogy a férfi annak ellenére adta fel magát a rendőrségen, hogy értésére adták, hogy vádat emelhetnek ellene lopás miatt. A férfi azonban közölte: ha ezzel segíthet a rendőrségnek egy pedofil elfogásában, akkor örömmel feladja magát. A rendőröknek végül a tolvaj segítségének köszönhetően sikerült is gyermekpornóval kapcsolat vádat emelniük egy 46 éves férfi ellen.

A tolvajt – akinek nevét a bíróság nem engedte nyilvánosságra hozni – végül csak alig egy hónapig tartó börtönbüntetésre ítélte a bírónő, aki azzal magyarázta az enyhe büntetést, hogy nem akarják eltántorítani a hozzá hasonló embereket attól, hogy ugyanúgy cselekedjenek, mint ő.

Olyan embereket, mint az a két kaliforniai fiatal, akik egy csűr feltörése közben bukkantak gyerekpornóra.

Kaliforniai kamaszok

Amikor egy 17 és egy 19 éves fiatal 2011 szeptemberében betört egy csűrbe a kaliforniai Delhiben, azt hitték, az ötven írható CD, amit elloptak, üres. Azt tervezték, hogy zenéket töltenek fel azokra, de amikor berakták a számítógépbe, kiderült, hogy egy gyerekpornó-gyűjteményt emeltek el az 54 éves Kraig Stockardtól.

A két fiatal végül annak ellenére jelentette az esetet a rendőrségen, hogy tudták: betörés miatt ők is bajba kerülhetnek.

Ez jól mutatja, hogy van egy határ, amit még a rossz fiúk sem lépnek át

mondta el az esettel kapcsolatban egy rendőrségi szóvivő. Tom MacKenzie hozzátette: a két betörő egyáltalán nem próbálta titkolni, hogy mit tettek, és vállalták a következményeket.

A rendőrök végül majdnem egy hónappal a betörés után tartóztatták le Stockardot, akinek lemezein több ezer, gyerekszereplőkkel készült pornográf fényképet és videót találtak. A férfit két évvel később elítélték gyerekpornó birtoklása miatt, és neve felkerült a szexuális bűnözők listájára.

Az őt feljelentő két fiatal betörőt azonban a rendőrök nem tartóztatták le, és vádemelést sem tettek ellenük, köszönhetően annak, hogy egy sokkal súlyosabb bűncselekményt lepleztek le. Mint az a két brit betörő, akik közhasznú munkával megúszták, hogy betörtek egy férfi házába, és elvitték laptopját.

Pedofilbuktató brit betörők

2008 augusztusában egy 38 éves férfi és egy húszéves nő betört az angliai Redcarban élő Richard Coverdale házába, és ellopták a férfi laptopját. A számítógép átnézése után azonban inkább önként feladták magukat a rendőrségen. A gépen ugyanis gyerekpornót találtak.

Bár ők is bűncselekményt követtek el, dicséret illeti őket, amiért helyesen cselekedtek

– jelentette ki a helyi rendőrség. A rendőrök a gépen 78 illegális felvételt, köztük 65 videót találtak. Emellett kiderült, Coverdale nem csak pedofil pornókat töltött le, hanem a neten vadászott kislányokra. Alig pár nappal a betörés előtt például egy 14 éves lánynak mutogatta magát az interneten keresztül.

A férfit végül 2009-ben 3,5 évig tartó börtönbüntetésre ítélték, és egész életére eltiltották attól, hogy gyerekek közelében dolgozzon. A két betörő ellen is lefolytatták az eljárást, de végül nem kellett börtönbe vonulniuk, hanem csak közhasznú munkára ítélték őket.

(Kiemelt fotó: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik