Szórakozás

Várkonyi Andrea úgy érzi, a pszichológus segíthetne Bochkornak

A Micsoda Nők! műsorvezetője harmadik diplomája megszerzésén dolgozik, így hamarosan pszichológusként is praktizálhat. Várkonyi Andrea emiatt maga is felkeresett egy pszichológust, akihez rendszeresen jár is, hogy jobban megismerje magát. Sőt, párjának, Bochkor Gábornak is javasolta már a szakember segítségét.

Amikor beiratkoztam újra az egyetemre, akkor kezdtem el pszichológushoz is járni, meg kellett ismernem a vakfoltjaimat, hogy ha hasonlóval találkozom a munkám során, jól tudjam kezelni. Kell is, hogy rendben legyek önmagammal. Nem kell ahhoz bolondnak lenni, hogy az ember terápiára járjon. A pszichológusok is rendszeresen járnak egy másik kollégához. Mindenkinek kéne pszichológus és önismeret, Gábornak is szoktam javasolni!

– mondta a Borsnak Várkonyi, aki gyermeke apját már most őrültbe kergeti új szakterületével.

Igaz nem tudatosan, de a tanultakat akaratlanul is alkalmazom rajta. Meg is jegyzi néha, hogy látom most a pszichológus beszél belőled! Sőt, előfordul, hogy egyes helyzetekben ki is jelenti, félig viccesen, hogy ne pszichologizálj!

Bochkor Gábor ettől fél a legjobban a világon
Várkonyi Andreával kapcsolatos a félelme.

Kiemelt kép: Fem3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik