Szórakozás

Rács mögött marad Szilágyi István fia

Szilágyi Istvánt még június közepén verte meg úgy a fia, hogy több bordája is eltört, arcán és az orrán is megsérült. Az ifjabb Szilágyit akkor bilincsben vitték el a rendőrök és azóta is előzetes letartóztatásban ül.

Pénteken folytatódott a színész fiának a tárgyalása. A Bors beszámolója szerint több behívott tanúból csak kettő jelent meg. Az egyik a jegyzőkönyvet felvevő rendőr volt, a másik pedig a látleletet készítő orvos. Miután a bírónő kikérdezte a tanúkat, megkérdezte a vádlottat, hogy kíván-e hozzáfűzni valamit.

Szilágyi István még az utolsó forintját is börtönben ülő fiára költi
A színész és felesége várják haza fiúkat, annak ellenére is, hogy megverte édesapját.

Az ország Lópici Gáspárjának fia ekkor felállt és egy eddig ismeretlen, teljesen új történettel állt elő arról a bizonyos napról, amikor az apja megsérült. A vallomás alapos bonyodalmat okozott. Mivel több tanú nem tudott eljönni a tárgyalásra, így azt folytatni fogják pár nap múlva, addig is Sz. Péter börtönben marad.

Amikor az első tárgyalásra került sor, a bíróság úgy döntött, hogy Szilágyi fiát bent tartják, mert attól féltek, befolyásolni fogja a vádlott a sértett felet.

(Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik