Szórakozás
Fotó: 24.hu/ Bielik István

Nánási Pál: Úgy éreztem, kihasználom az ázsiaiak szegénységét

Haszon Zsófia
Haszon Zsófia

újságíró. 2017. 12. 05. 11:09

Eddig főként a színfalak mögött, a fényképezőgép túloldalán tevékenykedett Nánási Pál, ám nemrég kilépett a stúdióból és szembenézett az objektívvel. Az ismert fotós egyből a mély vízbe ugrott, vlogolni kezdett Ázsiából, miközben Ördög Nórával és két gyerekükkel 5000 kilométert tettek meg öt hét alatt. Az Ázsia Expresszel párhuzamosan, ám attól teljesen függetlenül futó Nánázsia vlog alig egy hónapja látható a YouTube-on, de ezalatt több mint hatvanezer feliratkozója lett a csatornának. A házaspár határozottan túlvállalta magát, ám a közönség rajongását látva Ördög és Nánási úgy döntött, folytatja az utazós videosorozatot. Nánási Pált vloggerkedésről, gyereknevelésről és apaságról kérdeztem, meg arról, nem féltik-e Micit és Vencit a gyorsan jött ismertségtől.
Korábban a témában:

A nagy bejelentésről szóló különkiadásban meglehetősen fáradtnak tűnnek.

Tényleg nagyon kimerültek vagyunk. Rettenetesen élvezzük a Nánázsiát, ugyanakkor borzasztó mennyiségű plusz energiát igényel a részünkről, hogy napról napra elkészüljenek a friss epizódok. Szó szerint lopott órákkal zsonglőrködünk. Nóri esetében valamivel könnyebb a helyzet, aktuálisan nincs forgatása, ugyanakkor folyamatosan rendezvényeken dolgozik, illetve itt vannak a gyerekeink. Én megállás nélkül a stúdióban vagyok, szóval akkor tudunk a vloggal foglalkozni, amikor lélegzetvételhez jutunk. Két fotózás közötti átállásnál, amikor sminkelik a modellemet, zenéket válogatok, vágok kicsit. Az estéinkből tudunk még lecsippenteni pár órát majd, és azt hiszem ez a legkimerítőbb, következik a hajnali műszak: altatás után éjjel kettőig, háromig nyomjuk.

Akkor miért vállalták a folytatást?

Mert a tevékenységet magát imádjuk, nagyon nagy örömet okoz. Alapvetően eddig is minden utazásunkat filmre vettük, és a saját magunk szórakoztatására megvágtuk a nyersanyagokat.

Ördög Nóráék utazása jobban sikerült, mint az Ázsia Expressz
A Nánási-család lehet, hogy az unalmasra sikerült Ázsia Expressz miatt vlogol, de jól teszik. Legalább látunk valamit Ázsiából is.

Azért markáns a különbség az önszórakoztatás és a vlogolás között. Fenn kell tartani például a közönség érdeklődését újabb és újabb tartalmakkal. Van már terv? Lappföld után mi lesz a következő állomás?

Fogalmam sincs. Egyelőre nem tudjuk, hová fejlődhet ez az egész. Jelenleg csupán egy kísérlet, egy jó játék, amihez az idő szűkösségétől eltekintve minden adott. Ki kell találnunk, hogy miként tudjuk úgy beiktatni a mindennapjainkba, hogy nem halunk bele, és a gyerekeinkkel is találkozunk közben. Amennyiben meg tudjuk oldani, csináljuk tovább. Viszont az, ami épp ebben a percben is történik, hogy Nóri berohan a stúdióba feliratozni, mert van egy szabad órája, hosszú távon tarthatatlan.

Át lehet úgy élni a pillanatot, ha valakinek állandóan telefon vagy fényképezőgép van a kezében?

Nekem teljesen mindegy, én nem tudok másként működni, azt hiszem azért is választottam ezt a hivatást, mert mindig meg akarom örökíteni a pillanatot. Furcsa betegség ez, de engem egy kicsit sem gátol a kamera. Nórit pedig mindenki ismeri, zsigerből jön belőle a közölni akarás vágya. Szóval a vlog készítési folyamata számunkra nem testidegen, majdnem ugyanazt csináljuk, mint az életünk többi részében. A mi párosunk talán azért is működik ilyen jól, mert a feleségem tökéletesen viseli a szenvedélyemet.

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Fotó: 24.hu/ Bielik István

Fotósként mégis szokatlan lehet a kamera másik oldalán pózolni. Főleg úgy, hogy saját bevallása szerint Nóránál sokkal kevésbé extrovertált személyiség.

Nagyon furcsa volt eleinte, és nem is állítanám, hogy megszoktam. Teljesen alkalmatlan vagyok arra, hogy az utcán sétálva az arcomba toljam a kamerát, csak úgy beszéljek magamról vagy a körülöttem látható dolgokról. A Nánázsia-részekben is ritkán fordult elő ilyesmi, jellemzően akkor, ha egyedül vagy a gyerekeimmel voltam a hotelszobában. Időközben megfigyeltem, hogy én akkor tudok igazán kinyílni, ha egy szituációt kell kommentálnom. De szerintem nem is kell erőltetni azt, ami nem megy. Ha olyat csinálnék, ami számomra kényelmetlen, az rögtön megmutatkozna a végeredményen. Úgy tűnik, ezt a közönség értékeli, sok irányból kapunk olyan visszajelzést a vlogról, hogy azért tetszik nekik, mert nem megjátszós.

Emellett sokan remek apukának tartják.

Természetesen nagyon jólesik, ha így vélekednek rólam, de igazából sosem gondolkodtam a jó apaság jelentésén. Van egy fantasztikus apukám és egy nagyszerű édesanyám, aki sajnos már itt hagyott minket. A szüleimmel mindig is kiegyensúlyozott és szeretetteljes volt a kapcsolatom, és azt hiszem, mindössze ennyiről van szó. Egyszerűen azt élem meg boldogságként, ha családi közegben lehetek. Egyébként biztos vagyok benne, hogy rengeteg szuper apuka él körülöttünk, nem hiszem, hogy bármiben különböznék tőlük.

Valamiért mégis megjegyzik az emberek.

Igen, de nem azért, mert én átlagon felüli férfi vagyok, szerintem ez másról szól. Egyszerűen a YouTube világa egy relatíve fiatalokhoz kapcsolódó műfaj, és az ilyen típusú családi tartalmak, például egy apa vagy egy anya mindennapjai, amik már az idősebb korosztályhoz szólnak, kevésbé jelennek meg a csatornán. A Nánázsia újfajta közönséget céloz, olyan típusú réteget húz be, amelynek tagjai alapvetően nem a közösségi médiában töltik az életüket. Egész más korosztály, egész más szellemiség.

A lájkok számát azért erősen megemeli a cukiságfaktor, például Venci hatalmas kék szemei vagy Mici viccesen őszinte megjegyzései. Ahogy elnézem, lassan saját rajongótáboruk lesz. Nem féltik őket a nyilvánosságtól?

Iszonyú nehéz erre bármit mondani. Számomra ez kicsit olyan kérdés, hogy óvjuk-e a gyerekeket a digitális világtól, vagy ne. Tudom, hogy sokan szakmai berkeken belül is óriási bűnnek tartják, amit csinálunk, de ez szemlélet kérdése. Fogalmam sincs, később kinek lesz igaza, de valószínűleg a saját nézőpontja szerint mindenkinek. Én egyet tudok: mi szeretnénk úgy nevelni a gyerekeinket, ahogy az a mi életünkbe beleilleszthető. Nem szeretnék úgy tenni, mintha nekem nem jelentene őrületes boldogságot, hogy csinálok egy képet a gyerekeimről. Ez a szakmám, én ettől érzem azt, hogy a pillanatot átemelem a jövőbe. Nyilván eljön majd az az időszak, amikor a gyerekeinknek be kell menniük másnap az iskolába, és lehet, hogy akkor a nyilvánosság már nem fér majd bele. Fogjuk érezni, hogy mikor kell befejezni, eddig is az ösztöneink alapján cselekedtünk.

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Fotó: 24.hu/ Bielik István

És addig? Boltba, óvodába járni, az utcán közlekedni most is kell.

Előfordul, hogy valaki odajön hozzánk, és a gyerekeinkkel szeretne közös fényképet, de mi ebből sem csinálunk különösebb problémát, eddig még senki sem volt túlságosan tolakodó. Néhány napja Mici pont azon csodálkozott, hogy az idegen néni honnan tudja az ő nevét. Az aktuális értelmi szintjüknek megfelelően elmagyarázzuk nekik a dolgot, illetve folyamatosan erősítjük őket abban, hogy az élet nem csak a szereplésről és az ismertségről szól. Mi alapvetően ugyanúgy élünk, mint bármelyik hétköznapi család, például ezért sem járatjuk őket magánóvodába. Szerintem minden szülőnek irdatlan mennyiségű feladata van a gyerekeivel, és meglehet, mi most eggyel többet vállaltunk magunkra. De ez egyáltalán nem meglepő, most is beledöglünk, annyi plusz programot találunk magunknak. Egész egyszerűen meg vagyunk bolondulva.

Ennyire fontos, hogy két lábbal álljanak a földön?  

A mi életünk sem határtalan, hiszen mi magunk sem vagyunk határtalanok. Nyilván minden család eltérő lehetőségekkel bír, nincs két egyforma ember, két egyforma háttérrel. Az, amit a mi gyerekeink kapnak, az az, ami nekünk belefér. Nóri egyébként nálam jóval tudatosabb, és következetesebb, én talán egy árnyalattal lazább vagyok. Könnyen lehet, hogy olykor eggyel több játékot veszünk meg nekik, mint kéne, de szerintem majdnem minden szülő elköveti ezt a hibát időnként. Viszont ki kell jelölni a határokat, mert ha minden játékot levennénk a polcról, akkor nem tudnánk kenyeret venni. A játék egyébként is rohadt drága, ezt kikérem magamnak! Azt pedig semmiképpen sem szeretnénk, hogy korlátok nélküli, elkényeztetett felnőttek legyenek, de elismerem, hogy a mérték szubjektív. Más szemszögből nézve én szétkényeztetem a gyerekeimet. Ki tudja, lehet, hogy éppen elrontjuk.

Fotózás terén milyen pluszt adott Ázsia?

Kevesebbet tudtam fotózni, mint szerettem volna, de így is nagyon sok fénykép született. Ezenkívül észre kellett vennem, hogy szociofotóban nem vagyok kifejezetten erős. Olyan érdekes ennek a pszichológiája: nem hiszem, hogy van olyan ember, akivel itt a stúdióban ne lennék magabiztos, Ázsiában mégis végem volt, mert nem tudtam mit kezdeni a sárban mezítláb tapicskoló kisgyerekkel.

Egyszerűen képtelen voltam szabadulni a gondolattól, hogy ellopom a lelküket, hogy kihasználom a szegénységüket.

Szóval ezekben a szituációkban kifejezetten szarul éreztem magam. A táj viszont lenyűgöző volt, ha valaki csodás természetfotókat szeretne készíteni, utazzon el Laoszba vagy Kambodzsába.

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Fotó: 24.hu/ Bielik István

Lesz Best of Mici?

Szerintem csak idő kérdése, már csak a magunk kedvéért is érdemes lenne összerakni. Nóri régóta írja Mici vicces beszólásait, úgyhogy szerintem hamarosan megszületik a válogatás videó.

Nánási Pál feleségével, Ördög Nórával is készítettünk interjút, azt ide kattintva tudja elolvasni.

vissza a címlapra

Kommentek

Mérk, 2017. április 4.
Koncányi Zsoltné, a Nő az esély című program tanulója viszi a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézményben Mérken 2017. április 4-én. Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indult áprilisban mintegy kétezer, nagyrészt roma nő és pár férfi képzésének és foglalkoztatásának segítésére.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.