Havas Henrik is a most vasárnapi #Bochkor vendége volt, ahol szóba került Kevin Spacey-ügye. Ennek apropóján Havas olyan dologról beszélt, amiről korábban soha.
Kevin Spacey a legrosszabbkor coming outolt – írtuk pár nappal ezelőtt, ezt a véleményt pedig Havas is osztja, aki szerint bűn, hogy összemossák a homoszexualitást a pedofíliával, holott Spacey-nek nagyjából most ezt sikerült elérnie. Ezután került elő a 80-as évekbeli történet.
Ez az egy eset volt életemben. Harminc éves voltam, hírszerkesztőként dolgoztam, ha végeztünk a tízes hírekkel, el lehetett menni. Az a bizonyos kolléga megkérdezte, hogy hazaviszem-e. Ezt ötször eljátszottuk és engem azért is feszélyezett, mert otthon várt a feleségeim, a gyerekeim már aludtak, de mindig beszélgetni kellett vele a kocsiban és nem akart kiszállni. Egyszer csak «odanyúlt» és megkérdezte, nem folytatjuk-e nála
– mondta Havas, aki hozzátette: ezen nem háborodott fel, sőt: ha a kolléga őszintén rákérdez nála korábban, akkor előbb tud nemet mondani és nem vesztegetik el ezt az öt-hat estét. Kiderült, az egyébként ismert férfival azóta is van köztük egy feszültség, amikor óhatatlanul összefutnak.
Olyan emberről van szó, aki bármikor bármit és az ellenkezőjét is el tudja hitetni – saját magával is.
Még több részletért érdemes most vasárnap az ATV-re kapcsolni.
Kiemelt kép: TV2