Szórakozás

Nem Kylie Jenner az egyetlen celeb, aki nagyon fiatalon lett anya

A hétvége egyik nagy brékingje volt a bulvárvilágban, hogy a Kardashian család legkisebb tagja, a mindössze húszéves Kylie Jenner gyereket vár pasijától, Travis Scottól. Nagyon valószínű, hogy mivel csupán április óta vannak együtt, és a TMZ információi szerint a sminkmárkájából élő híresség öthónapos terhes, így a helyzet nem volt tervezett. Bár utóbbira Jenner életkorából is lehetett tippelni, mivel manapság már ritka, ha valaki ennyi idősen lesz anya. Főleg Hollywoodban. Pedig Jenner nincs egyedül – rajta kívül egész sok celebnek lett gyereke még 25 éves kora előtt.

Britney Spears

Bár a 35 éves énekesnőről nem ez jut eszünkbe elsőre, de elég fiatalon kezdte az anyaságot, hisz első fia születésekor még csak 23 volt. Bár akkoriban nem pont úgy nyilatkozott, mint aki ezt korainak érezte: „16 éves korom óta van karrierem, körbeutaztam a világot, és megcsókoltam Madonnát. Az egyetlen dolog, amit nem csináltam még, ami a legközelebb hoz Istenhez, az a gyerekszülés. Már alig várom!” Spears első fia 2005 szeptemberében, második pedig 2006 szeptemberében született. Mindkettejük apja Kevin Federline, az énekesnő egykori háttértáncosa és exférje.

https://www.instagram.com/p/BUw7rDpgtfK/?hl=en&taken-by=britneyspears

Reese Witherspoon

A színésznő 23 volt, amikor megszületett lánya, Ava. Witherspoon akkoriban Ryan Phillippe felesége volt, akivel a Kegyetlen játékok című film forgatásán ismerkedtek és jöttek össze. Reese Witherspoonak aztán született még egy fia Phillippe-től, majd 36 éves korában egy harmadik gyereke is jelenlegi férjétől, Jim Toth-tól.

https://www.instagram.com/p/BWJpOsfhdZH/?hl=en&taken-by=reesewitherspoon

Solange Knowles

Beyoncé húga tényleg rettenetesen fiatalon lett anya, ugyanis épphogy betöltötte a tizennyolcat, amikor megszülte fiát. Egyébként egy évvel korábban, 17 évesen ment férjhez, három év múlva pedig már el is vált. A most 31 éves énekesnő azóta újraházasodott, de második gyereke azóta sem született.

Fotó: Getty Images/Johnny Nunez

Sofia Vergara

Szintén rettenetesen fiatalon szült a Modern család színésznője, Sofia Vergara is. Vergara 19 éves korában, a gimis szerelmével, Joe Gonzalezzel hozta össze fiát, a most 25 éves Manolót. Utóbbi rendszeresen kíséri el anyját vörös szőnyeges eseményekre, és ha nem tudnánk, hogy ő a fia, simán hihetnénk a színésznő pasijának is.

#emmys2017 @manologonzalezvergara ❤️

A post shared by Sofia Vergara (@sofiavergara) on

 Victoria Beckham

Victoria Beckhamről az első, ami az emberek eszébe jut, az az, hogy David Beckham felesége, illetve hogy egykor a Spice Girls tagja volt. Az viszont valamiért már kevésbé emlékezetes, hogy egészen fiatal volt, amikor első fiát, Brooklyn Beckhamet megszülte. Pedig annak már 18 éve! Beckhamné egész pontosan 24 volt akkoriban, azóta pedig még növelte a családot két másik fiúval és egy lánnyal.

Look who I bumped into back stage! Love u @brooklynbeckham X #VBSS18

A post shared by Victoria Beckham (@victoriabeckham) on

Kate Hudson

Szintén 24 évesen szült Kate Hudson is. A színésznő akkoriban még nem nagyon érezte, hogy ez egy egészen fiatal életkor az anyává váláshoz, erre csak később jött rá. Legalábbis ezt nyilatkozta a People magazinnak: „Ahogy idősödtem, és a fiam, Ryder is egyre nagyobb lett, olyan 28-29 éves korom körül, rájöttem, hogy úristen, én egy fiatal anyuka vagyok. Valahogy csak akkor döbbentem rá.”

❤️

A post shared by Kate Hudson (@katehudson) on

Adele

A brit énekesnő mindent elég korán kezdett. A most 29 éves Adele-nek már 5 Grammy-díja és egy Oscarja van, na meg egy ötéves fia. Adele 24 volt, amikor megszületett Angelo. Többek között miatta is hagyta abba nemrég a turnézást – mint írta, fizikailag és lelkileg is képtelen rá, hogy egy évből 25 hetet koncertezéssel töltsön.

Kiemelt kép: Getty Images/Vivien Killilea

Ajánlott videó

Olvasói sztorik