Szórakozás

Stohl Andrással és megnyalt zsűrivel folytatódott a Sztárban sztár

Vasárnap este végre rendesen beindult a Sztárban sztár a TV2-n. Stohl András érkezésével teljes lett a zsűri, nagyjából bemelegedtek az énekesek, és már ki is esett valaki a 12-es mezőnyből.

Az első produkció Kollányi Zsuzsié volt, aki a gumiarcú Mick Jagger bőrébe bújt. Az énekesnő főleg kinézetével alkotott maradandót: többek véleménye szerint Szandi és Erős Antónia képzeletbeli törvénytelen gyerekére hasonlított leginkább. Kollányi a produkció közben közelről is megmutatta magát a zsűrinek,

Majkát még arcon is nyalta, amitől a rapper nem volt túl boldog.

Détár Enikő is férfivé változott, ő Marióként lépett színpadra. A zsűri szerint leginkább egy székrekedéses kalózra hasonlított a mozgása, cserébe hangilag sem volt kifejezetten átütő az előadása.

Singh Viki a Sztárban Sztár második adásában megmutatta, milyen pörgős a nyelve Nicki Minaj-ként. Igaz, a zsűri férfi tagjait főleg a feneke érdekelte volna, ha nem tettek volna rá a produkció elején egy olyan szoknyát, ami mindent eltakart. Na jó, a végére így is pucsított egyet a jobb pontért.

Fotó: TV2

A második adás legnagyobb meglepetését Király Viktor okozta, aki hangban egyszerűen tökéletesen hozta Horváth Charliet. A zsűri teljesen padlót fogott a Megasztár győztesétől, aki maximális pontszámot kapott.

Cserpes Laura ezúttal Mary Poppins bőrébe bújt, de sajnos nem tett hozzá sokat a műsorhoz. Liptai Claudia szerint olyan volt, mint aki két xanaxot vett be színpadra lépés előtt. Az utána következő Berkes Olivér sem volt túl pörgős Sean Paulként, igaz, neki jó oka volt erre, hiszen bokaszalag szakadása miatt gipszben és kerekesszékkel énekelt. A koreográfiát is a székben ülve tanulta be, ami vegyes érzelmeket váltott ki a zsűriből. Stohl még össze is kapott Claudiával azon, amiért lepontozta.

Aztán jöttek a fiúk, akiket nővé maszkíroztak. Oláh Gergő a soul díva, Aretha Franklin hangján szólalt meg. Stohl szerint ráadásul nem csak a hangja volt jó, hanem kifejezetten jó nő volt. Rögtön utána Horváth Tamásra raktak derékig érő szőke parókát és feszülős dresszt, hogy hitelesebben személyesíttethesse meg Lady Gagát. Liptai Claudia meg is jegyezte, hogy a ruhában nem sikerült teljesen eltüntetni alul Horváth “Rigó Jancsiját”, amitől kissé antiszexi lett.

Janicsák Veca ismét férfiként lépett a színpadra. Ezúttal gyerekkori példaképeként, Ákosként kereste az utat. Hangban és külsőben sem volt száz százalékos az átváltozás, de legalább bemutatta, hogy hogyan néz ki kezdő szoftverfejlesztőnek maszkolva.

Pápai Joci azt a feladatot kapta a Sztárban Sztár második adásában, hogy James Brown bőrébe bújjon. A zsűri szerint ez semennyire sem sikerült, helyette duci Michael Jacksonnak nézett ki, aki elfelejtett táncolni, de legalább mindenki jól szórakozott rajta. Aztán Csézy egy igazi hajrázós őrületet hozott a színpadra, ami mérsékelten nyerte el a zsűri tetszését. Azt mondták, túl “cukormentes” volt.

Az utolsó produkció Ekanem Bálint Emotáé volt, aki a legendás komikus, Hofi Géza utánzását kapta feladatul. Az egész egy kicsit “túltanultra”, túl görcsösre sikeredett, Liptai Claudia szerint egyenesen pokoli volt – bár mások szerint jó show-t csinált.

Az adás végén Tilla kihirdette, hogy a zsűri és a nézők szavazatai alapján

Détár Enikőnek kellett búcsúznia a Sztárban sztártól. Ezzel ő lett a 2017-es évad első kiesője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik