Szórakozás

Gájer Bálintnak énekelnie kellett a várpalotai baleset után is

Gájer Bálint (Gájer Bálint)
Gájer Bálint (Gájer Bálint)

Nem csak Muri Enikő, de a Voice egykori versenyző, Gájer Bálint is a helyszínen volt, amikor egy szombati várpalotai rendezvényen leszakadt egy körhinta. Míg az énekesnő a tömegből figyelte az eseményeket, addig Gájer épp a színpadon állt. Ő azonban azt az utasítást kapta a rendezőktől, hogy folytassa tovább a koncertjét.

Leszakadt várpalotai körhinta: Muri Enikő is ott volt
"Imádkozom a sérültekért és bízom benne, hogy a helyi pletykák nem igazak, mely szerint halott is van" - írta az énekesnő.

A színpadról nem sokat láttam az esetből, azt viszont végignéztem, ahogy a tömeg ahelyett, hogy elmenekült volna, kétségbeesetten rohant a hintához. A puffanás után perceken belül a helyszínre ért vagy a rendőrség, vagy a mentőszolgálat, ezt a szirénaszóból tudom. Nekem azt az utasítást adták, hogy folytassam a koncertet, hátha sikerül elkerülni egy még na­gyobb pánikhelyzetet. Ké­sőbb a tűzoltók is megérkeztek és a szakemberek végezték a dolgukat, leszedtek a hintáról mindenkit

– mesélt a Borsnak megrázó élményről az énekes.

Várpalotai körhintából kiesett fiú anyja: „Bűntudatot érzek!"
A Tények meg Bűntudatot érzek, ezt mondta zokogva annak a 18 éves fiúnak az anyja, aki szombat este kizuhant Várpalotán egy vidámparki hintából és

Nyitókép: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik