Annyira bonyolulttá kezd válni Hajós András és a TV2 kapcsolata, hogy lassan követni sem lehet, mi az igazság. A hét elején még arról pletykáltak, hogy a zenész ismételten elvállalta a zsűrizést, tette mindezt azért, hogy a Dalfutár című műsorát is újra képernyőre tűzzék.
Ezt követően Hajós a közösségi oldalán tisztázta a helyzetet és elmondta, nem kötött semmiféle alkut a TV2-vel, így a Dalfutár biztosan nem jelentkezik újra a csatornán, a Sztárban sztárról való egyezkedés pedig még folyamatban van.
Újabb napok teltek el és Hajós újabb bejegyzést osztott meg Facebook profilján. Ebben arról írt, hogy meghozta a döntését.
Ezúton közlöm, hogy meghoztam a döntésemet: idén nem szerepelek a Sztárban Sztár zsűrijében. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy (hallomásom szerint) a csatorna felsőbb irányítói részéről fenntartások lehetnek a személyemet illetően, így az utóbbi időben már egy mindannyiunk számára méltatlan pávatáncba kezdtünk belecsúszni
– írta többek mellett Hajós.
A Bors megkeresésére a TV2 sajtóosztálya is reagált az eseményekre, amelyre meglepő választ adtak. Állításuk szerint, az új szériához fel sem kérték a zenészt.
Meglepve olvastuk Hajós posztját, hiszen nemet csak arra lehet mondani, amire felkérik az embert, ez az idei Sztárban sztár esetében Andrással nem történt meg
– közölte a csatorna sajtóosztálya.
Nyitókép: TV2