Szórakozás

Sárga csillaggal tiltakozik Billy Joel a neonácik ellen

Miután az Egyesült Államokban két hete Charlottesville-ben összecsaptak a neonáci tüntetők a baloldali ellentüntetőkkel, melyben egy fiatal nő meghalt, egyre több amerikai városban okoz feszültséget, hogy a fehér felsőbbrendűséget vallók felvonulnának a különböző nagyvárosokban.

Erre reagált Billy Joel hétfőn este, amikor New York-i Madison Square Gardenben lépett színpadra, sárga Dávid-csillagot viselve.

Schwarzenegger úgy kiosztja Trumpot és a neonácikat, hogy a fal adja a másikat
"Trump elnök, hadd segítsek kicsit a beszédeddel". A neonácik elleni kiállás, amit sokan magától az elnöktől vártak, az egykori Terminatortól érkezett.

A 68 éves világhírű énekes-zenész zsidó szülők gyermeke, s kulturálisan zsidónak tartja magát. Joel ennek ellenére eddig nyilvánosan sosem viselt Dávid-csillagot, meglepő politikai üzenete ráadásul azért is érdekes, mert korábban többször hangsúlyozta, hogy hiába van meg a véleménye magánemberként, azt közszereplőként nem akarja kinyilvánítani.

Most azonban világossá tette, hogy elítéli a neonáci mozgalmat.

A koncerten egyébként ott volt Billy Joel lánya, Alexa Ray és az ex-felesége, Christie Brinkley is, akik támogatták a zenészt a tiltakozásában.

Címkék: billy joel

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.