A nemrég bikiniben címlapra kerülő 46 éves időjóssal sok minden történt az elmúlt hónapokban. Habár eleinte rosszul érintette, hogy megszűnt TV2-es munkája, később felpörögtek az események. Az ATV-hez csatlakozott, majd korábbi csatornája új reality-jében, az Ázsia Expresszben is próbára tette magát.
Március óta megfordult velem a világ. Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen kellemetlen változásból ennyi jó születhet. Rengeteg olyan dolog történt, ami feltöltött, új lökést és motivációt adott. Éppen csak belehelyeztem magam egy kényelmesebb életvitelbe, amikor jött a felkérés, így nem szoktam el a pörgéstől
– kezdte a Blikknek Gaál Noémi.
Most azon vagyok, hogy új napirendem szerint szervezzem az életem, hogy azok a dolgok, amelyekhez ragaszkodom, például az edzés vagy az üzleteimmel kapcsolatos teendők, beleférjenek. Közben pedig ismerkedem az új kollégákkal és az itteni feladatokkal. Hiába dolgoztam hasonló munkakörben, azért ez teljesen új helyzet.
Az időjós arról is beszélt a lapnak, hogy szeptembertől a nézők egy egészen új arcát is láthatják majd az Ázsia Expressznek köszönhetően. Míg meteorológusként hibátlan külsővel áll a kamera elé, addig a kalandos reality forgatásán ezzel nem volt ideje foglalkozni.
Ott gyorsan el kellett engednem, hogy hogyan nézek ki, mert feladat volt, menni kellett. De így is életre szóló élmény volt.