Szórakozás

Büfében kapott munkát Tiv Tivy

A való világos Tiv Tivynek hétköznapi munka után kellett néznie.

A szájhőst a Blikk egyik olvasója fotózta le egy budapesti hamburgerezőben, amint a nyitás előtt egy munkatárs magyarázta neki, hogy mit hogyan kellene csinálnia. Tivy sem tagadta, hogy eddig tartott a celebség, ezután dolgozni fog.

“Sokan felismertek, persze mindenki meglepődött, mit keresek itt. Aztán elmeséltem nekik, hogy elhatároztam, július­ban beiratkozom egy bármixertanfolyamra, arra kellett a pénz. Ezzel szeretnék foglalkozni, gyerekkori álmom, hogy keverjem a koktélokat. Egy ilyen képzés elég drága, és amíg nem jött össze a pénz, addig érdeklődtem az ismerőseimnél munka után, hogy meglegyen a tandíj. Végül ezt ajánlották. Nyolc napra mentem, annyi idő alatt össze is gyűlt az összeg. Nem volt újdonság, mert Angliában dolgoztam már grillen, ezért van benne tapasztalatom. Nagyon meg voltak velem elégedve. Ennek ellenére nem mennék vissza, a suli sokkal fontosabb. Jól esik az ismertség, de már nem úgy, mint régen. A fellépéseket is visszamondom, mert nem vonzanak. Nem tartom magam sztárnak”

– magyarázta a lapnak Tiv Tivy.

Korábban már pankrátorként is kipróbálta magát, erről csodálatos videót is készítettünk.

Tivy: Elfogyott a lóvé, el kellett mennem pankrátornak
Tiv Tivínek februárban lesz az első meccse, ahol egy másik YouTube-sztárral, Bözsi Nénivel kell megküzdenie. Megnéztünk egy "edzést".

Ajánlott videó

Olvasói sztorik