Szórakozás

Sarka Kata: Mindenkinek jár 15 perc hírnév

A minap felütötte a fejét a pletyka, hogy Hajdú Péter máris szakított barátnőjével, Eszterrel, akivel év elején jöttek össze. A Bors egyrészt abból következtetett erre, hogy a műsorvezető már hetek óta nem osztott meg kettejükről közös képet a nyilvánosággal, de egy “közeli barát” is megerősítette, hogy Hajdú dobta a lányt.

Az ismeretlen ismerős nyilatkozatából az is kiderül, hogy a Frizbi házigazdája nem tervezett komolyan a 28 éves nővel, gyerekeinek sem szerette volna bemutatni és csak azért bonyolódott vele viszonyban, hogy megmutassa feleségének és a világnak, hogy nincs egyedül.

Hajdú Péter Sarkáról: Nem érdekel, hogy kivel van, legyen boldog
A műsorvezető egy ideig bízott a békülésben, de aztán rájött, hogy felesége új életet kezdett.

Ezzel szemben Hajdú úgy nyilatkozott a PotyaUtasban, hogy együtt van Eszterrel, akivel azután hódított meg, hogy kiderült számára: Sarka Kata már más férfit talált magának. Igaz, a celeb a közösségi oldalán nem cáfolta a napilap értesüléseit, csak annyit jegyzett meg, hogy érdekes módon mindig csak az ő magánéletéről beszélnek a “barátok”.

Bármi is az igazság, úgy tűnik azt többen elfelejtik, hogy a történet civil szereplőjét, Esztert milyen kínos helyzetbe hozzák. És ehhez még Sarka Kata lekezelő megjegyzése is hozzáadódik, aki csak annyit fűzött hozzá a sztorihoz:

Mindenkinek jár 15 perc hírnév.

Kettesben😊😘

Hajdú Péter (@hajdu.peter.official) által megosztott bejegyzés, 2017. Máj 25., 06:59 PDT

Ajánlott videó

Olvasói sztorik