Szórakozás

Rónai Egon ötödik gyermekéről: Nehéz szülés volt

rónai egon (Array)
rónai egon (Array)

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, megszületett az ATV műsorvezetőjének ötödik gyermeke, Vilmos, aki 3950 grammal és 55 centivel jött a világra. Rónai Egonnak az előző kapcsolatából már van két nagyfia, jelenlegi párja pedig 2012-ben, majd 2014-ben ajándékozta meg gyermekekkel. Most pedig megérkezett a lefiatalabb családtag, akiről a tévés meghatódva mesélt.

Mondhatnám, hogy rutinszerű volt a szülés, de ez nem igaz. Kedd este 18:06-kor született meg a fiam, és nem szeretnék giccses lenni, de nagyon elérzékenyültem. Az egy csoda, amikor ott volt a kezemben a fiam, vagy amikor láttam, hogy odateszik a kedvesem, Zsanett mellkasára

– mondta a Blikknek Rónai, aki negyedik fia érkezésének körülményeiről is beszámolt.

Nehéz szülés volt. Valószínűleg a vihar miatt lehetett, szegény Zsani tíz órán át vajúdott, de az első pillanat, amikor megláttuk a fiunkat, minden fájdalmat feledtetett. Természetesen Vilmos születésénél is bent voltam a szülőszobában, ahogyan a többi gyermekemnél is. Ha Zsanett külön kérte volna, hogy ne menjek be, akkor azt tiszteletben tartom, de úgy gondolom, hogy ez az összetartozás pillanata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik