Pályán kívül

Rónai Egon és a vonat alá ugrott sakkozó esete

Rónai Egonnak, a népszerű rádiós és tévésnek a tragikus története arról szól, mi történt akkor, amikor egy sakkozó kálváriájáról írt cikke nem jelenhetett meg a Népsportban. A szerző már betördelve látta az írást és megtelefonálta főhősének, hogy a másnapi lapban „benne lesz az anyag”. Az utolsó pillanatban mégis kimaradt. A sakkozó a vonat alá vetette magát. Az ügyben ártatlan Rónait pedig eltávolították az írott sajtóból.

Többek közt ezt a tragikus esetet is feleleveníti Rónai Egon a Fix tévé, hétfő esti, Sportpálya című adásában.

A műsorban lesz még szó arról is, hogyan élte meg leváltását Szujó Zoltán? Nehezen. A TeleSport 11. főszerkesztője (a tévé-sportosztály 56 éves történetében ez nem is olyan sok…) már akkor látta a baljós jeleket, amikor jó egy éve a Fix Tv vendége volt. A Sportpálya című műsor most hétfői összefoglaló adása erre is visszatekint, sőt, azt is láthatjuk, amikor a kommentátor egy médiabulin a szó legszorosabb értelmében kivetkezik magából.

Hogyan élte meg leváltását Sztancsik Tamás? A labdarúgó-válogatott az Eb-pótselejtezők előtt kitett sajtófőnöke (elődjeinek se szeri, se száma…) sehol sem nyilatkozik erről. Megszólal viszont kollégája, az MLSZ-szóvivő Sipos Jenő és felesége, az M4 képernyőjére nemrég visszatért Somogyi Dia.

Hasonló drámák és sikerek, bukások és kinevezések kísérik a Sportpálya ide utolsó előtti adását (másfél éves műsorsorozat zárul le), amelynek stúdiójában ott ül majd Hajdú B. István, a szakma első képviselője, aki tisztán sportriporteri teljesítményéért kapott Príma Primissima-díjat.

SPORTPÁLYA, hétfő esténként 20:30-tól a FIX TV-n

A FIX TV-n (UPC, Digi Kábel, T-Home) minden hétfő este 20:30-tól látható műsorban sportriporterek a vendégek, nosztalgiáznak, régi közvetítésrészleteket elemeznek, időnként pedig jól beszólogatnak egymásnak Komlósi Gábor műsorvezetővel.

A műsor interaktív, a vendégekhez élőben, telefonon (+36-1-445-1349), vagy írásban a csatorna Facebook-oldalán lehet kérdéseket feltenni.

Komlósi Gábor műsorvezető és Boros András szerkesztő összeállításában 17 sportos médiamunkás sztorizik és szipog, szenved és szárnyal, szorong és sziporkázik hétfőn 20.30-tól a FixTv-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik