Szórakozás

Nevetségesen olcsón volt Mézga Géza hangja Harkányi Endre

Ma már egyetlen televízió sem tűzi műsorára a hatvanas-hetvenes évek legnépszerűbb magyar rajzfilmjét, a Mézga családot. Hiába a régi nagy siker, már a dollármilliós technológiával készült digitális rajzfilmeké a világ. Pedig a Mézga család sikerének egyik eleme a jó szinkron volt. A szövegeket Romhányi József író, költő, műfordító készítette, és a pletykák szerint az általa szövegben megalkotott karaktereket megszemélyesítő szinkronhangok kiválasztásába is beleszólása volt, pontosan tudta például, hogy a családfő, Géza hangja nem lehet más, mint Harkányi Endre.

“Minket választottak ki, nem mi jelentkeztünk. És mi szívesen mentünk, hiszen akkoriban nagyon keveset kerestünk a színházban. A szinkron- munka kiegészítő kereseti lehetőség volt, de ott is nagyon kevés volt a gázsi. Egy óra alatt felvettünk egy részt, ezért kaptunk 500 forintot, mégis csináltuk, mert nagyon megszerettük! A hangunkat előre vették fel, a karaktereket utána animálták, ez is érdekesség, nem biztos, hogy erről tudnak az olvasók”

– mondta a Borsnak, Harkányi Endre, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, azt is elárulta, hogy volt időszak, amikor komoly hátránynak érezte a Mézga családban való szereplést.

“Az igazság az, hogy a sorozat elindulása után bármit játszottam a színházban, mindig Mézga Gézával azonosítottak az emberek. Ez sokszor zavaró volt, de elfogadtam, hogy így alakult. Ebből is érezni lehetett, hogy mennyire népszerű volt a rajzfilm. Alig akadt ember az országban, aki nem nézte.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik