Elképesztő bakival ért véget a magyar idő szerint éjjel rendezett 89. Oscar-gála, amelyen a díjátadóként a színpadra invitált két színészlegenda: Warren Beatty és Faye Dunaway először tévedésből a Kaliforniai álmot jelentették be a legjobb filmnek járó aranyszobor győzteseként, holott valójában a Holdfény nyert.
Az amerikai filmakadémia díjaiért és azok a gálán kiosztásáért felelő PricewaterhouseCoopers nevű szervezet néhány órával az eseményeket követően hivatalos közleményt adott ki, melyben minden érintettől bocsánatot kértek és jelezték, már vizsgálják, hogyan kerülhetett sor ekkora malőrre.
A díjat átadók tévedésből rossz borítékot kaptak, melyet felfedezve azonnal korrigáltuk a hibát. Jelenleg is vizsgáljuk, hogyan történhetett ez a botlás, amelyet mélységesen sajnálunk – írták.
Ettől függetlenül még elindult egy összeesküvés-elmélet a díjátadó után, mégpedig arról, hogy ez igazából Leonardo Dicaprio hibája volt.
Miért is?
Miután Dicaprio átadta a legjobb színésznőnek járó szobrot a Kaliforniai álomban játszó Emma Stone számára, egy piros borítékkal a kezében sétált le a színpadról. Ezután következett a káosz.
Eddig úgy tudtuk, véletlenül azt a kártyát adták a legjobb filmnek járó Oscar-díjat átadó Warren Beatty kezébe, melyen a legjobb női főszereplő, azaz Emma Stone neve állt, és állítólag ez zavarta össze Beattyt.
Ki tudja, mi az igazság.
Az idei Oscar-gáláról bővebben itt.
(NME)