Szórakozás

Tóth Vera: Keressük a válaszokat, miért nem lett volna jó Gabi az Eurovízióra?

A Dal egyik nagy esélyesének tartott, állítólag több hazai és nemzetközi voksoláson is fölényesen vezető Tóth Gabinak a legjobb négybe sem sikerült bejutni a hazai eurovíziós dalválasztó múlt hétvégi döntőjében. Az énekesnő a verseny után gratulált a győztes Pápai Jocinak, emellett pedig elmondta, kicsit ugyan szomorú, de azért így is bízik abban, hogy sikerül majd megvalósítani az álmát, nem mellesleg pedig legalább egy országgal megismertette új stílusú dalát.

Úgy tűnik azonban, hogy nővérét, Tóth Verát továbbra sem hagyja nyugodni testvére helyezése, mert hosszas posztban, egy internetes közönségszavazásra hivatkozva elemezgeti, vajon miért is alakult így a végeredmény – kiemelve, hogy nem akadt ki, és bosszút sem emleget, sőt fel is sorolja, kiknek drukkolt még húgán kívül a mezőnyből.

“Írnak Argentínából, Ausztráliából, Amerikából, a környező országokból, szinte mindenhonnan a világból, hogy Gabi az abszolút befutó és persze írtok ti is, azóta is. Szombat este óta kapom a döbbenettel átitatott leveleket tőletek. Megértem, hisz én is csak kamilláztam a tv előtt, mikor láttam, hogy Gabi nem jutott be a 4-be. Ha hagyták volna bejutni, amit szerintem és szerintetek is maximálisan megérdemelt a szombati produkciója alapján, mert olyat alkotott, énekelt, hogy még nekem is leesett az állam, (pedig hozzá vagyok szokva Gabi színvonalas produkcióihoz) akkor egyértelmű, hogy ki nyeri meg a Dalt.

Félreértés ne essék, nem savanyú a szőlő, imádom az Origo c. dalt és nagyon gratulálok Pápai Jocinak!!!! (…) Mindenki a szívét-lelkét beletette a dalába, ezért mindenki egy csoda! Szóval tényleg nem róluk van szó, hanem arról, hogy keressük a válaszokat, vajon miért nem lett volna jó Gabi az eurovíziós Dalfesztiválra? Most kifejezetten a közönség akaratára és annak elfojtására hangolódom. Ha tudták, hogy ti Gabit szeretnétek, miért nem engedtek titeket szavazni? Gabitól egy olyan világszínvonalú produkciót láthattunk, hallhattunk, érezhettünk, ami tetőtől talpig ki volt találva, a legjobbak dolgoztak rajta, Gabi pedig szerzőként is benne volt, nem kevés lelket, energiát, álmatlan éjszakát, élettapasztalatot, szenvedést, boldogságot, múltat, jelent, jövőt beletéve. 

Emésztjük a dolgot, lassan túl leszünk rajta, de biztos ti is megértitek, hogy azért nyomja a lelkemet, hisz a testvéremről van szó és különben sem szoktam véka alá rejteni a véleményemet, én már csak egy ilyen csaj vagyok. (…) Itt most csak én teszem fel ezeket a kérdéseket, mert kíváncsi vagyok a válaszaitokra és csak elmélkedem. Nekem fura csak, hogy az ilyen dolgoknak soha nincs következménye? Szerintem hétvégén egy ország, de az egész világ akaratát sikerült semmibe venni. A zsűri is beleállt ebbe a dologba és nem juttatta be Gabit oda, ahová kellett volna. Pedig ők is csak művészek, tudhatnák, hogy hogy működik ez?

Egy ilyen szintű energiát elfojtani az következményekkel járhat. Aki egy picikét spirituális, vallásos, vagy egyszerűen csak hisz egy emberfeletti erőben, tudja ezt. Nem tesz ilyet az, akinek van hite, önbecsülése, aki nem fél valamitől, valakitől. Nem teszi ezt az, aki határozott. Akinek a jelleme a helyén van, nem tesz ilyet soha… Csak olyan képes az ilyen energia elfojtásra, akit lehet irányítani, akinek nem saját maga a főnöke, aki mindig mástól függ… “ – írja többek közt az énekesnő, akinek teljes posztját IDE kattintva lehet elolvasni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik