Szórakozás

Máris szakított Nagy Réka és Király Viktor

A Star Academy háttérműsorában feltűnő modell-műsorvezető még a tehetségkutató idején jött össze a zsűritag Király Viktorral, akivel az utóbbi hónapokban jelentek is meg együtt nyilvános eseményeken, és tulajdonképpen nem is igyekeztek tagadni, hogy egymásra találtak az a közös munka folyamán.

Nagy Réka azonban – éppen Valentin-napon – Instagramján számolt be arról, hogy már véget is ért a szerelem, és már nem alkotnak egy párt a jelenleg családjával éppen New Yorkban tartózkodó énekessel.

Nem szoktam a magánéletemről beszélni, aki ismer, ezt tudja. Együtt voltunk Viktorral, és tartozunk Nektek annyival, hogy azt is elmondjuk, hogy már egy ideje nem alkotunk egy párt”

– írja a modell, aki mindezek ellenére is boldog Valentin-napot kívánt követőinek, sőt még egy idézettel is megspékelte bejelentését.

„A tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem az a szeretet, ha két ember egymás szemébe néz, hanem az, mikor mindketten ugyanabba az irányba néznek.” Antoine de Saint-Exupéry

Nem szoktam a magameletemrol beszelni,aki ismer,ezt tudja:). Egyutt voltunk Viktorral,es tartozunk Nektek annyival,hogy azt is elmondjuk,hogy mar egy ideje nem alkotunk egy part. Először es utoljára holnap reggel a Mokkaban beszelunk errol Viktorral,en itthonról,Ő New Yorkbol. Kicsit fura most ezt írnom ezután,de Boldog Valentin-napot mindenkinek⭐️. „A tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem az a szeretet, ha két ember egymás szemébe néz, hanem az, mikor mindketten ugyanabba az irányba néznek.” Antoine de Saint-Exupéry I’ve never really talked about my private life before,but we would like to tell you,that we are not together for a while now. No anger between us,we had a mutual understanding to go our separate ways. He was my friend,he is and he will be.

Reika Nagy (@reikanagy) által megosztott bejegyzés, 2017. Febr 14., 14:17 PST

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik