Akkora siker lett a most nem véletlenül előszedett beszélgetés Sarka Kata és Kasza Tibi között Trumpról, hogy (kétes) nemzetközi sikerre számíthat a válófélben lévő egykori szépségkirálynő. Ahogy azt mi is megírtuk, a Carpool Karaoke mintájára létrehozott műsorban Hajdú Péter mostmégfelesége arról beszélt, hogyan próbálta felszedni Amerika következő elnöke még 2013-ban Moszkvában. Kasza Tibi egyébként erre azt mondta: „Ha neked nem kell, én rámegyek.”
A sztorit most felkapta a Buzzfeed is, nyilván nem véletlenül, így az Obama házaspártól meghatottan búcsúzó celebnő valószínűleg most nem úgy kerül a nemzetközi hírekbe, ahogy azt annak idején megálmodhatta.
Sarka az eset után egyébként úgy nyilatkozott a Blikknek: „Nem az esetem.”
https://www.youtube.com/watch?v=Py_n9LDL39s#t=5m51s
