Szórakozás

Sarka Katának esze ágában sincs békülnie Hajdúval

A hosszú hónapok óta férjétől különélő celeb évösszegzést tartott közösségi oldalán. Ebből pedig nagyon úgy tűnik, hogy Sarka Kata nem tervezi, hogy újra egy család lesznek Hajdú Péterrel.

A 2016-os év nem volt életem legjobb éve közel sem… Azt hittem, elég lesz mosolyognom, és úgy csinálnom, mintha minden nehézség ellenére minden a legnagyobb rendben lenne. Sajnos ez nem mindig van így, de azt gondolom, hogy egyedül, két kicsi gyerekkel egészen jól megálltam a helyem és meg is fogom továbbra is… Meg akartam változtatni az életemet, mert ahogy eddig volt, az nem volt jó… Új életet kezdeni, a múlt nélkül, a fájdalom nélkül… De ez nem olyan könnyű… A rossz dolgok sajnos velünk maradnak, legalábbis egy darabig biztosan… Nem tudsz megszökni előlük, bármennyire is szeretnél

– írta a kétgyermekes anyuka, aki abban bízik, hogy 2017 jobb év lesz számára és ahogyan kiderült korábban, egy újabb gyerekre is vágyik. Nyilván már nem (ex)férjétől. Az egyik kommentelő tanácsára ugyanis – mi szerint az lenne a legjobb a két gyereknek is, ha kibékülni Hajdúval – a következőt válaszolta.

Szerintem a gyerekeknek az a legjobb, ha nyugodt, boldog szülőket látnak minden nap! A feszültség szerintem ártalmasabb…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik