Szórakozás

VV8: Ennyi szex, maszatolás és meztelenkedés nem volt még realityben – avagy így alakultak a villaviszonyok

Vasárnap este eldőlt: VV Soma lett a Való Viág szériák nyolcadik győztese, és már azt is tudjuk, hogy mihez fog kezdeni rekordösszegű főnyereményével, a 36 millió forinttal. Azt azonban meg kell említenünk, hogy az évad legszórakoztatóbb karaktere a második helyen végzett Vivien lett, aki okozott néhány emlékezetes pillanatot.

Vivi, aki mindenkinél bepróbálkozott

A VV8 elég szövevényes és szexközpontú kapcsolati térképén a szőkeség szerepel a legtöbbször, annak ellenére, hogy egyetlen áldozatát sem sikerült úgy igazán becserkésznie. Pedig ráment mindenkire, aki élt és mozgott. Még arra is, aki nem. Az első mámoros éjszakán pucéran rohangált, majd végső elkeseredésében egy felfújható flamingóra vetette magát.

Vivi aztán megpróbált mindenkit lesmárolni, végül Ati szánta meg, és elégítette ki a vágyait, akitől aztán egy mellmasszázst is kapott.

Később Somára mozdult rá, akinek egy alapos teljes testes masszázzsal készült. Nem mindenki élvezte a dolgot…

Volt aztán egy közös zuhany Dáviddal is.

Legjobb barátjával, Zsoltival – aki szexuális álmaiban is szerepelt, annak ellenére, hogy a srác a saját neméhez vonzódik – meztelen riszapárbajt rendeztek.

A VV8 legelső maszatolása

A reality első 18 pluszos – és páros – jelenete azonban nem Vivinek köszönhető. A játékot feladó Lóri és Evelin fogadásból bújtak be a takaró alá. A kapcsolatuk ugyan nem fejlődött tovább, hiszen mindeketten új villapárra találtak a maszatolás után, de Evelinről kiderült, hogy kicsit sem szenved önbizalomhiányban. Még mindig a fülünkben cseng bájos önkritikája:

K..va jó b@szás vagyok. Ezzel tisztában vagyok.

Evelin ezután Somával melegedett össze. Az éjszakákon át tartó maszatolás után végre szexre is sor került. A pár legromantikusabb jelenete azonban mégis az alábbi videóban látható. Hát ilyen az, amikor két szerető szív huncutságokat búg egymás fülébe. Vagy nem?!

Az Evelinnel való kavarás után Lóri egyébként halálosan beleszeretett Dinába. Igaz, a páros nem húzta sokáig a villa falain belül – hiszen hamar kipottyantak a játékból -, ráadásul Dina a derekát sem adta be a szüleinek tett ígérete miatt, de egy kis ujjszopás és nyúlkapiszka azért az ő viszonyukból sem maradhatott ki.

Ez most akkor reality vagy pornó?

A verseny második felében Mici és Krisztián kapcsolata is egyre intenzívebbé vált. Őket aztán senki sem tudta überelni. Mindent bevállaltak: orális, anális és hagyományos szex is szerepelt a menün, ráadásul akkor sem zavartatták magukat, ha fényes nappal, a társaik előtt ragadták el őket az érzelmek.

Ilyen eddig még nem: duplaszex

Ha nem lett volna elég, hogy premier plánba nézhettük végig az aktusaikat – gyakran olyan megközelítésből is, mintha egy pornófilmforgatást figyelnénk – egy duplaszexnek is a szereplői voltak. A VV8-ban ugyanis olyan jelenetet produkáltak a szereplők, amit valóságshowban eddig nem láthattunk. Míg Mici és Krisztián az egyik sarokban, addig néhány méterrel mellettük Soma és Evelin egy másik ágyban lettek egymáséi.

Ebből majdnem baba lett

Ne felejtsük el Tivy és Zseraldin se veled, se nélküled kapcsolatát se. Amíg nappal, a többiek előtt az ostorlábú Tivy állandó jelleggel szétalázta társát, addig éjszaka, a takaró alatt egészen közel kerültek egymáshoz. Annyira, hogy abból majdnem nagyobb gond is lett. Az esti hancúrt másnap kitárgyaló beszélgetésük után ugyanis rájöttek, hogy nem használtak óvszert, ezért Zserinek gyógyszert kellett kérnie a műsor szerkesztőitől.

+1: Erzsi néni rágerjedt a fiúkra

Hogyan is hagyhatnánk ki a felsorolásból a Való Világ powered by Big Brother legszürreálisabb jelenetét. Akárcsak Hugh Hefner és a nyuszilányok, csak inverzben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik