Szórakozás

Fény konferenciát szervez Fenyő Iván!

A nemrég még spirituális asszisztenst kereső Fenyő Iván egyre komolyabban foglalkozik a lélekkel, éppen a II. Fény Konferenciát szervezi, ahol a résztvevőknek szeretne segíteni, hogy sikerrel találják meg az egyensúlyt életük­ben.

“Sokan kérdezték már tőlem, hogy mi egyáltalán ez az egész, hogy mit jelent ez a fény, meg tényleg azt gondolom magamról, hogy én vagyok a fény? Mért csinálok ilyeneket? Egy ideje elindultam a belső önmegfigyelés útján, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy ki vagyok, hon­nan jöttem, hogyan tudnám ma­gamat megvalósítani. Eközben jöttek azok a gondolatok, hogy kéne csinálni egy olyan konferenciasorozatot az embe­reknek, hogy a körülöttünk élő mesterektől, tanítóktól, sikeres üzletemberektől és a szakmájukban kiemelkedőt nyújtó személyektől élőben tanulhassunk, és általuk motiválódhassunk, ezáltal egy jobb és szebb életet teremtve. Ez korántsem jelenti azt, hogy valaki elszállt, elérhetetlen vagy zavaros. Stabil vagyok, erős és céltudatos. Képes vagyok a mindennapokban úgy megélni a történéseket, hogy közben a materiális világot is élvezem, hisz itt élünk, és imádok élni”

– magyarázta a Borsnak Fenyő Iván, aki azt is elárulta, hogy rendkívül tudatosan él: megválasztja a gondolatait, a szavait, az ételeket, és az embereket, akikkel körbeveszi magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik