Szórakozás

Hajdú Péter végrehajtót küldött Kárász és Batiz cégére

Hiába várja a pénzét a tévés, ezért most ügyvédjével együtt úgy döntöttek, a végrehajtás az egyetlen járható út – írja a Blikk. Három millió forintot követelt ugyanis Hajdú Pétertől a volt kormányszóvivő, Batiz András és a TV2-től elküldött Kárász Róbert cége, de elvesztették a pert, és így nekik kellene fizetniük.

Batiz és Kárász kártérítésként követelt milliókat Hajdú Pétertől, mivel szerintük évekkel ezelőtt az ő produkciós cégük segített abban, hogy a műsorvezető Frizbi című műsora az ATV-ről a TV2-höz kerüljön át. Az öt évnyi pereskedés Batizék cégének 764 200 forint perköltséget kell kifizetnie, ebből 584 200 járna Hajdúnak, de ezt ő egyelőre nem kapta meg.

Pofátlanságnak tartom, hogy lejárató kampányt indítottak ellenem, évekig perben tartanak, most pedig, amikor jogerős ítélet születik, nem hajlandók fizetni”

– nyilatkozta a lapnak Hajdú. “Két hónapot vártunk, kénytelenek voltunk elindítani a végrehajtást. Ez az időhúzás csak az ő költségeiket növeli, ha ezután sem történik semmi, a cég ellen felszámolást indíttatunk” – tette hozzá az ügyvédje. Batiz András is megszólalt:

„Az ügyvédemnél van az ügy, és nem volt alkalmam még egyeztetni vele, ezért nem tudom pontosan a perköltség kifizetésének utóéletét” – mondta az egykori tévés, aki azt is hozzátette, ha elmaradásuk van, mindenképp pótolni fogják. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik