Szórakozás

Bebe három nap alatt három kilót fogyott

Első ránézésre Bebéről nem az jut eszébe az embernek, hogy komoly fogyókúrára lenne szüksége, ő azonban nincs megelégedve önmagával, ezért mindent megtesz azért, hogy lefaragjon a testsúlyából.

“Az ajánlott testtömeg index szerint 80 kilónak kellene lennem, ehelyett nem is olyan régen még 93 kilót mutatott a mérleg alattam. Három napja kezdtem bele egy komoly méregtelenítő kúrába ami jelentős súlyvesztéssel jár. A recept egyszerű: kevés kalória bevitel, szénhidrát megvonás, vitaminpótlás. Most 90 kilót nyomok, tehát már három lement”

– mondta a Bebe and the Change énekese, akinek nem ez az első nagy fogyása.

“Tavaly sikerült lefogynom egészen 82 kilóra, de sajnos hamar visszahíztam. Bízom benne, hogy ezúttal tartós lesz az eredmény, mert már megtapasztaltam, hogy vékonyan sokkal jobb a közérzetem, könnyebben regenerálódom egy hosszú éjszaka után, és a párom, Kata is biztosan örülne a változásnak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik