Szórakozás

Hatalmas meglepetés érte a kismamát a fotózáson

Ők itt kérem szépen Lorenza Pardo és Louis Bruno. A floridai pár az egyetemen találkozott öt évvel ezelőtt, és azóta együtt vannak. Pardo jelenleg 26 hetes terhes első gyermekükkel.

Nemrég a pár részt vette egy kismama fotózáson, amit Pardo legjobb barátja intézett nekik.

Ő és a férja voltak az elsők, akiknek megsúgtuk, hogy babát várok, azt hiszem, két nappal azután, hogy kiderült. Ekkor még senki másnak nem mondtuk el. A barátnőm első gondolata erre az volt, hogy akkor mindenképpen szerveznek nekünk kismama fotózást.

Így is lett, a barátnő sógora profi fényképész, aki vállalta, hogy elkészíti a szerelmespárnak a képeket.

De Brunónak komolyabb tervei voltak.

Eljegyzési gyűrűvel készült.

Fotó: Buzzfeed
Fotó: Buzzfeed

A fotós háttal állított minket egymásnak, ahogy egyébként sok már párral is szokta – mesélte a lány. Azt mondta, tegyem a kezem a hasamra, kattintott néhányat, majd megfordultam… Louis arcát néztem, úgyhogy először nem is láttam a gyűrűt, De amikor észrevettem, teljesen kikészültem

– meséli az újdonsült menyasszony.

eljegyzés
Fotó: Buzzfeed

A lány egyébként is érzelmes embernek vallja magát, ám a terhességi hormonok miatt ez még fokozottabban igaz – vallotta be. Nem is emlékszik, mit pondott Bruno, csak sírt és remegett örömében. Egyáltalán nem sejtette, hogy eljegyzés lesz.

Természetesen szerettek volna összeházasodani, de a várandósság, és a tanév vége felé (Pardo és Bruno pedagógusok és jelenleg épp mester diplomájuk megszerzésén dolgoznak), esélytelen volt, hogy eljussanak idáig.

Fotó: Buzzfeed
Fotó: Buzzfeed

A baba is meglepetés volt, mert fogamzásgátlót szedtem, de hát az élet zajlik. Nagyon boldogok vagyunk.

A pár azt mondta, együtt tervezték az életüket, ezért nem akartak semmit sietni. Most mégis minden egyszerre történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik