Szórakozás

Nagy Duett: Demcsák Zsuzsát még a vetkőzés sem mentette meg a kieséstől

Ahhoz képest, hogy Kasza Tibi úgy nyitotta az estét, hogy most nagyon keményen és szigorúan fog pontozni csak úgy osztogatta a tizeseket. A nyolc produkciónak a fele maximális pontszámot kapott a zsűrítől, de akadt néhány hajmeresztő jelenet.

Elsőként Dér Heni és Kucsera Gábor léptek színpadra az Ámokfutók Szomorú szamurájával. Kasza Tibi szerint a kajakosnak még mindig nem tudtak olyan dalt találni a szerkesztők, amit el tudna énekelni, viszont remekül pörgette a levegőben párját, aki annyira beleélte magát szerepébe, hogy még az értékelésnél is távol-keleti akcentussal beszélt.

Keleti Andi és Péter Srámek kapta az este első 30 pontját, amit a zsűri talán egy kicsit elhamarkodott a hátralévő produkciók fényében. A 70-es évek diszkóslágere, a tánc és a neonszínű tarpéznadrágok ugyan hozták a látványt, de a hnagulat nem hágott a tetőfokára.

Keresztes Ildikó és Schobert Norbi, Bud Spencerként és Terence Hillként osztották a kamupofonokat, az énekesnő még babbal is megetette a zsűritagokat, de ezúttal nem robbantották fel a stúdiót. Kasza viszont kiszúrta azt, hogy az énekesnő a kezéről puskázott, ugyanis oda írta fel a dalszöveget.

A fitneszházaspár másik fele, Rubint Réka azonban sokkal nagyobbat aratott, mint férje. Pintér Tibivel a Honeybeast slágerét adták elé saját értelmezésükben, amivel egy komplett színészi játékot valósítottak meg. Két sor éneklése között még saját bénázásukat is kifigurázták – amikor néhány hete a Dirty Dancinges emelésükkel bénáztak – Szulák Andi pedig értékelte ezt. Az önirónia és a humor 30 pontot ért.

Kulcsár Edina és Hevesi Tamás kíméletlenül felrobbantották a színpadot. AC/DC dalukat teljes erőbedobással adták elő, Kasza szerint olyan volt, mintha már a döntőben ültek volna és nem tudja, hogy hova tudják még fokozni. Ők sem kaphattak mást, mint 30 pontot.

Demcsák Zsuzsa hiába vetkőzött a színpadon és váltott ruhát kétszer is Pretty Womanként, a búgó hangú Pál Dénessel ezúttal csak sereghajtók tudtak lenni.

A közönségkedvenc Pachmann Péter és Péter Szabó Szilvi párosa utolsó előttiként adták elő a Hair egyik betétdalát és úgy tűnik, ezúttal sem tudtak hibázni. Annak ellenére, hogy a zsűritagok élvezettel szívták a híradós vérét a súlya miatt, senki nem mert 10 pontnál kevesebbet adni. Mindenki imádta őket, a zsűri és nézői szavazatok összesített eredményében ismét első helyen végeztek.

A sort Berki Krisztián és Fésűs Nelly zárta. Ők már nem arattak osztatlan sikert. Úgy tűnik a celebnek feladta a leckét, hogy egyszerre kellett volna görkorcsolyáznia, táncolnia és énekelnie, helyenként el is feledkezett a szövegéről. A fellépődressze mellett azonban megint nem tudott senki elmenni szó nélkül. Most a korábbi aranysort felsőrészét húzták rá egy lila forrónadrággal párosítva, amit Majka csak úgy kommentált: a Budapest Pride bemutatófilmje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik