Szórakozás

17 milliós tartozása van Kárász Róbertnek

TV2-s múltja ellenére jelenleg nem dolgozik egyetlen médiumnál sem Kárász Róbert. Alapítványa jelenleg 17 milliós tartozással küzd.

Már több mint egy hónapja, hogy a TV2 új hírigazgatója, Kökény-Szalai Vivien sokak mellett, kirúgta a Mokka műsorvezetőjét is. Kárász Robi azóta alapítványa ügyeivel foglalkozik és igyekszik új célt találni magának, de egyelőre senki nem kereste még meg egy jól fizető, zsíros állásajánlattal. Bevétel híján így hirtelen nagy adósság tudott összegyűlni. A non-profit Fogadj örökbe egy macit alapítvány fenntartásáért a tévés saját vagyonával felel, így azt a 17 milliót is neki kell kifizetnie, amivel a szervezet el van maradva.

2012-ben, amikor létrehoztam az alapítványt, a TV2 biztosította a megélhetésemet, nem voltam rászorulva, hogy innen fizetést kapjak, de eztán sem fogok magamnak fizetést adni. A reklámcégem fejlesztését pedig éppen az alapítvány miatt hanyagoltam. A havi fenntartás ötmillió forint, egy év lesz, mire rentábilissá válhatunk, ezt az időt kell kihúzni. A saját vagyonommal felelek az alapítvány vagyonáért, de pontosan tisztában vagyok azzal, hogy ki fogjuk tudni fizetni

– mondta a Borsnak Kárász, aki a Vörösmarty mozi helyén kialakított kávézójában nyolc fogyatékkal élő embernek tud munkát adni.

A tévés azt sem tartja kizártnak, hogy Andy Vajnával üljön le tárgyalni, – aki egyébként maga is meglepődött azon, hogy Szalai kirúgta Robit – ő ugyanis már évek óta támogatja szívügyének számító alapítványát.

Andyék már akkor is támogatták az alapítványt, amikor még nem volt köze a TV2-höz. Támogatásuk azután sem változott meg, miután a főnököm lett. Nem beszéltem vele a kirúgásomról, de nem zárom ki a lehetőségét, hogy egyszer leüljünk egy kávéra. De a téma akkor sem a TV2, hanem a Fogadj Örökbe Egy Macit alapítvány lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik