Szórakozás

Farm: Cintiát győzelemhez vezette a kitartása

A Farm hatodik párbaját Cintia nyerte.

Különösebb meglepetést nem hozott a tanyasi reality újabb kihívása, melynek alkalmával a többiek által kiválasztott Cintia az általa “gyűlölt” Norbit választotta párbajellenfeléül.

Az egykori szerelmespár komoly ellenségeskedés és szájkarate után indult a Farm hatodik párbajára. A feladat ezúttal az volt, hogy egy-egy oszlopra kellett felmászni a két farmernek, és a teteje megérintése nélkül tartaniuk magukat rajta. A több mint kétórás küzdelem után végül Norbi volt az, akinek nem sikerült tovább tartania magát a rúdon, így tehát a párbajt Cintia nyerte, a fiúnak pedig távoznia kellett a játékból.

“Úgy gondolom, nekem ellenfelem ezek után már nincs itt a Farmon” – vélte a szöszke hisztérika a megmérettetés után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik